Bányai Sára - A Dunánál

A Dunánál ülünk egymás mellett, és nem szólunk.

Nézem az ősmagyar folyamot, amint
édesen csiklandoz pár hajótörött söröskupakot.
Elválaszt dombot és síkot, mint minket a tér-idő. Kínos.
Elmegy egy hajó, s egy pillanatig úgy érzem
elmennék vele én is.
Nem merek a szemedbe nézni.

Tekereg mindenem, a testem idegességemben,
az agyam, mert mondani kellene valamit.
Valamit, amit megjegyzel és az egykor húgyszagú pincében felidézel, de
nem merek a szemedbe nézni.

Mikor álltam a sorban és kihúztam a sorszámot ez állt rajta:
véges örökké lesz koranyarad jelmondata.
Azt gondoltam jó hecc lesz, nem vettem komolyan s
csalfán csámcsogtam csücsörítő ajkakon.
Nem merek a szemedbe nézni.

Jobb lett volna mással, semmiképp egymással,
sárban is csak te rád vártam
de a szépbúcsút már eldaráltam, és
te ott álltál, fenn már vártak százan, aztán mutogattál rám, mint hibásra.
Nem merek a szemedbe nézni.

A szinapszisok olcsón bérelt
sztroboszkóppal vetítik, ahogy
együtt, ott, mindenek fölött, veríték s öröm.
Kiradíroznám, de belémdöfted minden szavad,
s a papír örökké hordozza azt.
Nem merek a szemedbe nézni.

Látni se bírlak, hagyj is békén.
Belédharaptam, belémharaptál és most
itt állok a Paradicsom szélén.
Átírnám, de csak elrontanám s most már
csak örökkön örökké bánom, hogy
nem mertem a szemedbe nézni.

Bányai Sára