Cságoly Kristóf - Miért pont Magyarország (vers)

Szeretem a konzerv buszokat, a panaszos
Utazók tömegét, unikum a fapados.
Szeretem a kofaszagú piacot, a kókadt,
Savanyúan odaböfögő eladókat.
Szeretem a sort, patikában, a péknél,
Jobb a lyukas zseb a főnyereménynél.
Szeretem a négyszezonú magyar évet,
Színe van a nyárnak, s árnya a télnek.
Szeretem a magyarost, ha tocsog az étel,
A szegedi ponttyal semmi sem ér fel!
Szeretem a tarhonya köretet, a tejszínt,
Kell a fenének a rukkola dresszing.
Szeretem a Janus-arcú Budapestet,
Büszke hegyek körutak fele lesnek.
Szeretem a hidakat, a Lánc meg a Margit
Szép kecsesen fut a parttól a partig.
Szeretem a Túrórudit is, az étet,
Hungaricum, csak a parabola végett.
Szeretem a szotyizást, héja ha reccsen,
A lepotyogó kupacot a focimeccsen.
Szeretem a sört meg a viceházmestert,
Meg a gurulós szatyrú öregembert.
Szeretem a „bezzeg” szavú irodalmat,
Nem magyar az, kit a múlt nem abajgat!
Szeretem a kocsmát, ugyanazok isznak,
És filozófia ott születik csak!
Szeretem a hajnali szűk szemet, álmost,
Palafalú rossz bodegából a lángost.
Szeretem a pár tucat újkori táltost,
Nénit a liftbe”, ki szidja az átkost.
Szeretem a száztagú romazenekart is,
Tűz körül ülve gitárral a dalt is.
Szeretem a faluban a húgyszagú restit,
Számla helyett kusza külsejű fecnit.
Szeretem a körzeti orvosi várót,
Erzsike szöszke hajában a hálót.
Szeretem a balatoni nádban a horgászt,
Reggeli szendvicseimben a kolbászt.
Szeretem a szomszédot, a sütijét is,
Finom a pite, a gombóc puha, prézlis.
Szeretem, ahogy les – pongyola lebben –
Szikszalagos keretű szemüvegben.
Szeretek egész nap költeni s végül
A lányt, akit elvehetek feleségül.
Itt a hazám, nekem itt van a minden,
Itt helyezett el a sors vagy az Isten,
Itt kapok és adok életet ingyen,
Nem megyek el sehová, soha innen.

Cságoly Kristóf