Fargo - Gyermekek és gyilkosok

Gyilkosok jönnek,
s te hallgasd a csöndet.
Könnyeid folynak,
lelked úgy öleli tested.

Gyilkosok jönnek,
s a halál is ólomszürke.
Nem meglepő,
hisz ólom szülte.

Gyilkosok jönnek,
s az özvegybe szakad a fájdalom,
mint jégrideg tű a meleg selyembe.

Gyilkosok jönnek.
S mint fiú apja hazatértére
az anyja karjából,
úgy szökken szárba az erőszak
a félelem magjából.
De a fiú csak koporsót lát,
és rajta egy zászlót,
és szemében lobban
a fekete bársony,
s hervad a virággal
együtt a világ is.
És a fásult sírkertek
őre is pipázik,
hisz ő már volt itt,
ő itt volt akkor is,
és itt lesz végig,
míg ég e tűz.
A pantomim arcáról
folyik a festék,
s mellére fekete
szót betűz.
Vég.
Az árvák életébe új apa,
a katona sátrába új baka lép.

Gyilkosok jönnek.

Gyilkosok jönnek amíg olvasol,
gyilkosok jönnek, míg nézel s kérdezel,
míg nem örülsz annak,
hogy te még mindig létezel.
Ők gyászt gyártanak,
és te azt boldogan rendeled,
a kiszállítás ingyenes, de a posztodat ne felejtsd.

Gyilkosok jönnek,
és a politika piknike a vérmezőkön
nem kiált ránk a képernyőkről.

Gyilkosok jönnek,
s alattuk már gyerekek
s virágok feküsznek a homokban,
mint megfáradt Krisztus a kereszten.
Hangtalanul,
hanttalanul.

Gyilkosok jönnek,
a küszöbödre taposnak,
kishúgodnak kézcsókolnak,
s titeket halomra ölnek.

Fargo