Géczi Lajos - Magány

 

Itt töprenkedek. A komoly sötétség elnyel.

Csak a hold leskelődik, majd azután elmegy.

Mert megunta már a várakozást, így hát szomorúan

Lehajtom fejemet, falhoz tapadok. A magányba behúzkodtam.

Nincs életjel. Az utca meredten mozdult az éjszakában,

Szürke ballonkabátot és sárga inget hordott, álruhában.

Ujjaimmal végig simogatom a nyirkos, kopott padokat,

Hát csak összeszedem minél hamarabb a csillagokat.

Mert a kabátomra éppen megfelelnének.

Hogy ne érezzem magamat egyedül, ha elfelednének

A cimborák, a szeretők, barátok, ami maradt nekem talán,

Elnyel hamar a sötétség. S köszönt "jó napot" a Magány.