Heinczinger Márton - Lekvár (vers)
Lekvár
Néma képzelőerő, halk suttogás,
Néma képzelőerő, halk suttogás,
Hallgató sikoly, süket sírás.
Éber félelem, virrasztó pánik,
Fullasztó szorongásban mindhalálig.
Elfojtott indulat, rothadó természet,
Lelépett a lélek kertésze.
Ami itt maradt, az elburjánzik.
Rózsás pöcegödrön fojtó borostyán mászik.
Üvöltő hallgatásban süket hangszál.
Leesett a polcról egy lekvár.
Most lassan folyik szét a vörös íz,
Eldugít minden rést, mit kimosott a könny-víz.
Reccsenő ágy. Stabil instabilitás.
Dülöngél a jókedély, mert fújja a halál.
Ébredés utáni smaragdzöld szájízben
Lubickol az esti fehér ingem.
Besüt a nap. Vakító sugár.
Pánikszerű keresés a semmi után.
A gond itt volt végig, csak eldugtam.
Nem találtak, mert elbújtam.
Már én se találom a hangom.
Egy marék látszattal betömtem a torkom.
Farkát kergető kutya lettem;
Dühöngő, síró, álmodozó szellem.
Heinczinger Márton
Heinczinger Márton