Heinczinger Márton - Lekvár (vers)


Lekvár

Néma képzelőerő, halk suttogás,
Hallgató sikoly, süket sírás. 
Éber félelem, virrasztó pánik, 
Fullasztó szorongásban mindhalálig. 

Elfojtott indulat, rothadó természet,
Lelépett a lélek kertésze.
Ami itt maradt, az elburjánzik.
Rózsás pöcegödrön fojtó borostyán mászik. 

Üvöltő hallgatásban süket hangszál.
Leesett a polcról egy lekvár.
Most lassan folyik szét a vörös íz,
Eldugít minden rést, mit kimosott a könny-víz.

Reccsenő ágy. Stabil instabilitás.
Dülöngél a jókedély, mert fújja a halál.
Ébredés utáni smaragdzöld szájízben
Lubickol az esti fehér ingem.

Besüt a nap. Vakító sugár.
Pánikszerű keresés a semmi után.
A gond itt volt végig, csak eldugtam.
Nem találtak, mert elbújtam. 

Már én se találom a hangom.
Egy marék látszattal betömtem a torkom.
Farkát kergető kutya lettem;
Dühöngő, síró, álmodozó szellem.

Heinczinger Márton

Hozzászólok