Heinczinger Márton - Lekvár (vers)

Lekvár

Néma képzelőerő, halk suttogás,

Hallgató sikoly, süket sírás.

Éber félelem, virrasztó pánik,

Fullasztó szorongásban mindhalálig.

Elfojtott indulat, rothadó természet,

Lelépett a lélek kertésze.

Ami itt maradt, az elburjánzik.

Rózsás pöcegödrön fojtó borostyán mászik.

Üvöltő hallgatásban süket hangszál.

Leesett a polcról egy lekvár.

Most lassan folyik szét a vörös íz,

Eldugít minden rést, mit kimosott a könny-víz.

Reccsenő ágy. Stabil instabilitás.

Dülöngél a jókedély, mert fújja a halál.

Ébredés utáni smaragdzöld szájízben

Lubickol az esti fehér ingem.

Besüt a nap. Vakító sugár.

Pánikszerű keresés a semmi után.

A gond itt volt végig, csak eldugtam.

Nem találtak, mert elbújtam.

Már én se találom a hangom.

Egy marék látszattal betömtem a torkom.

Farkát kergető kutya lettem;

Dühöngő, síró, álmodozó szellem.

Heinczinger Márton

Megjegyzés hozzáadása