Kelle Péter - Álom
Álom
Egy halk rezdülés mellemen,
karolva szuszog, csókolva ásít,
s csak nézem hogy szakad el tőlem,
álmodik reményt, életről álhírt.
Világok délibábja, bízik mibe én nem,
virágok illatágya, hisz még ő a szépben,
s magam is becsapva, élet érhet mesés vég,
mely érintés egyetlen bőre lágy felszínén.
Szelíd álmai holtig éber őre lettem,
ő cserét ajánlott ád újakat énnekem,
s teremt, mire épithetem önző vágyamat,
lelket lelkemhez láncolom, földi utunk alatt.
S mikor élet és valóság közt percek vívnak csatát,
csókjaimmal árasztom hófehér fagyos arcát,
akadály lesz ez, magas, hogy nem érezhet,
fájdalmat, bánatot, közönyt, sem félelmet.