Kozár Zénó - Stella Amour (vers)


Stella Amour

Ujjam hajlatát húzza súlyod
Mit ötszörnégyként hordozok
Könnyű minden fáradozásom
Mert tudom nem hiábavaló
 
Kvarcból égetett teltzöld tégelyeden
Halmozod s robbantod a rohanó fotonokat
Falatnyi márványfehér és bíbor kelméd
Nem hogy elfedi hanem porondra emeli
Mit két szemem nem látott még
 
Hűvös vonalaidon gördül lefelé
A nyárban lebegő forró éter bája
Gördül és vonza társait
Számtalan cseppé válva
Hol tested íve ismét körbe ér
Szétterül mint fagylalt a makadámon
 
Foggal feszíteném le szádról
Ama csipkés fémgallért
De csak zománcom bánja
Bár lemez továbbra is zárja szádat
 
Acél dupla karommal letépem gallérodat
Egy gyönge sóhaj mely elhagyja ajkadat
Hab tolul fel a szabadba,
Majd követi minden vonalad
 
Kezem körbeveszi testedet
Emelem szádat a számhoz,
Hozzájussak arany amborziához
Lehunyt szemmel hagyom s vágyom
Amint selymes nedű átjárja szájpadlásom
Ajkaink közt apró résen surran be a lég
Pezsgő nektáradból ennyi nem elég
 
Húz a kép és elborít a mámor
Gondolataim egyre lassabbak
Mégis minduntalan kisodródnak
Agytekervényeim hajtűkanyarain
 
 
Ötször négy meg kétszer tizenegy
Ez lenne az élet érteleme?

Kozár Zénó

Ha már erre jársz, nézd meg a kollekciónkat:

     


Hozzászólok