Patkós Laura - fogócska

buta gyermekként fogócskázva szállunk
felhőtlen az ég csupán egy puha párna
magát értünk feláldozva repít
az égboltra hányt szivárvány végén
talán már nem a magány vár
lelkünkben épített palotánk mennyezete repedezéseiből
ömlik ránk a világ
minden egyes pont egy újabb polaroid
fekete folyókon úszva átfestjük a földet
s még ha nem is karjaidban zuhanok álomba
árnyékod velem lassúzva őriz
míg rám újra gyönyörű álmot nem lehelsz

Patkós Laura