Pék Bálint - Lámpaburák szerelme (novella)


- Ismered a lámpákat? - Kérdezte a bohóc.

- A lámpákat? - Kérdeztem vissza kissé értetlenül.

- Maratont futott a szél, miközben lámpák virítottak az amúgy üres erdőben. Egy pillanatra, vörösből feketébe fakult a horizont. Isten által megáldott pillanat volt, akkor csöndesedett a környezet. Csak a porcukor pejhedzett épp egy csöppet. Sugarak kötötték össze a földet és a lámpaburákat, ezeken keresztül kis világító könnyek csúsztak le a lámpákból a betonra. Hát így kezdődött minden. Ahogy te nem ismered őket, úgy Kala sem ismerte. A különféle szerek benyomásának tudta be amit látott, pedig közel sem ez történt. Elképzelése sem volt, hogy hogyan jut haza, vagy egyáltalán merre menjen. Órákon át bolyongott a városban, eközben keltek csak igazán életre a lámpák. Amerre csak ment fények szálltak a betonra, ahogy egymást keresztezték, X mintákat rajzoltak a fénycsóvák. Ezekben a mintákban jelentek meg azok a lámpalények, akiket szabadszemmel nem lehet sem látni, sem érezni. A fények nem lopják be magukat a szemed világába, viszont a szívedbe igen, ahogy Kalának is. Tisztán nem, sőt, semmit sem látott, csak a lámpák meséjét érzékelte. Ahogy beért a belvárosba, meglátta a betonon egymást keresztező fényeket és bennük egy szerelmes pár árnyékát. Az árnyék ott táncolt, két fény metszetében. Lehengerlő, cirkuszba illő, sőt varázslatos látvány volt, keringőztek. Percekkel később a fiú hibázott. Rálépett a lány lábára. A fényt szolgáltató lámpák pislákolni kezdtek és lekapcsoltak. Ahogy elsötétedett az utca, úgy a fiú szemében könnycseppek gyűltek, egész tengeri hullámot formálva. Közel egy órával később, a Radnóti Miklós utcában történt egy másik eset, a város túlsó felében, amikor másik két lámpa keresztjében ugyanaz a szerelmes árnyékpár tartott békülő vacsorát, akiről az előbb meséltem. Érdemes tudni róluk, hogy szabadon ugrálhatnak a város fényeiben ezek az árnyékok. A vacsora gyönyörű volt, szinte gyertyafényes. Olyan volt mintha semmi nem szeghetné ketté a világosság csendjét. Ezt az egészet persze Kala első sorból csodálhatta, egészen addig ameddig az utca végében meg nem jelent a szokásos esti buszjárat. Két vakító reflektorával keresztülgázolta a szerelmesek vacsoráját, szörnyű látvány volt, csak úgy fröcsögött a sárga fények sokasága. - Mondta a bohóc teljes mértékben hiteles hangsúllyal, már-már engem is meggyőzött. Bevallom, jó volt, hogy eltudtam képzeli a kis mesét.

A történet szinte teljesen elfeledtette velem a tényt, hogy megvakultam. Ennek fényében a következő pár percben csak gondolkodtam az egészen. Segítségemre volt, hogy képes vagyok lámpa alakú gondolatokat alkotni a fejemben, más néven emlékeket. Egyre közelebb éreztem magamat ahhoz a szerelmespárhoz, mintha nekem is üzenni akarnának. Néha, minden ok nélkül meg is jelentek a fejemben és eltáncolták a bohóc által leírt keringőt. Éppen a kép szépségén csodálkoztam, amikor a bohóc berobbant a szobába. Egy visítást hallottam majd pedig csörömpölést, bár az utóbbi kevésbé volt ijesztő. Ezután, a sikítás, morgásba folyt át. Tiszta őrület keringett a helyiségben, érezni lehetett a levegő forrósodásából. Persze én egy szót sem tudtam szólni, nem úgy, mint ő.

- Kala ezek után józanodni kezdett. Innentől nem vádolhatta a külső a tényezőket az emberiség által csodának titulált mégis hétköznapi dolgok megjelenésénél. - Ordította a bohóc, fájdalommal teli szörnyű hangon, majd folytatta.

- A csillagok költöző madárrá váltak az idő gyorsasága miatt. Ezzel párhuzamosan a város minden pontján életre keltek az árnyékok. Kala a sétáló utcában pillantotta meg ugyanazt a szerelmespárt, amelyet eddig is csodált. Szem és fültanúja lehetett egy igazi áramszünetnek. A pár szakítani készült, a fiú egy versben megfogalmazva szakított párjával.

Ahogy befejezte, a lány sírni kezdett, s ahogy a vezetékek nem bírják a vizet, úgy a lány könnyei elmosták kettejük képét. Az összes lámpa megszűnt világítani. - fejezte be a mesét a bohóc.

Pék Bálint (@balintpek)


Ha már erre jársz, nézd meg az első kollekciónkat!


Hozzászólok