Schell Réka - Fehér pilátus (vers)
Fehér Pilátus
Mosd kezeidet!
Az eléd hurcolt ember
nem tiltakozik vádjai ellen.
Akarja a megfeszítést,
ahogy patyolat vászon a keretre szegezést.
Megmenteni valakit,
ki menthetetlen,
ki magad vagy belül,
s kívül
csak ember,
csonka, sorvadt test.
Állsz a hegyen,
s alattad a város apró fényei sorra kihunynak,
az ablakok, mint pislogó, kutató, izzó szemek,
susognak, s elnémulnak.
Forog a hegy,
s vele forog a lent, a perzselő tekintetek,
forogsz te is.
Születsz a porból, ahogy Khaoszból Kozmosz,
ahogy a csendes tengert vihar korbácsa tépi,
s a veres habokból kikél a Szkülla,
hátrálsz, s felemészt a Kharübdisz.
Pusztulsz, s tested egyre nő.
Előre evezel, s lapátod mégis hátra hajt,
miért állsz hát ellen?
Miért mondsz ellent annak,
mit lelked mocskos habjai
sugallnak puszta mennyedben?
Megállj! Földeld el magadat,
zuhanj a mélybe,
s boruljon rád minden halott levél terhe,
rothadjanak rajtad el,
s dögszagod vegyüljön el ereikben,
szagod, a közelgő szaga.
A völgyben a csillagok mind lehullnak.
Az igazság a bizonytalanság biztossága,
s hogy ember vagy, úgy ő is ember.
Hogy benne a vér bor és ecet,
hogy benned fekete sár,
vágy,
és közöny.
Íme az ember.
Mosod kezeidet.
Schell Réka
Ha már erre jársz, nézd meg a kollekciónkat:
