Schell Réka - Gecsemáné (vers)
Gecsemáné
Alszanak, s részeg horkolásuktól
zörögnek az olajfák levelei.
A göcsörtös gyökerek alatt
fekete árny oson,
s valami meleg csorog
a megfáradt homlokon.
Miért alusztok?
A fehér arcokon a hold ezüstje
sötét táncot lejt,
egy viaszos fül tekereg,
kitátott száj, kusza fogak erdeje,
ágaskodó orr szimatol öntudatlan,
világló szemhéj alatt
őrülten forog egy kitágult pupilla.
A fák ágai kinek intenek,
s az miért nem válaszol nekik?
Hová szövődnek az öreg törzsek gyökerei,
s kik alattuk fekszenek, miért nem beszélnek,
kik rajtuk alusznak, miért süketek?
Miért esik reájuk, az, aki keres,
miért csak az talál, ki a föld alól les?
Miért a nappal, ha az éj felemészti,
s miért az éjjel, ha a nap újrakezdi?
Miért a test?
Isten!
Hogyan a halál?
Fémesen csillog a sziklák mögött
a hajnal veres sugara,
s megillet ajkával.
Ébredeznek,
a fül tekereg.
Isten!