Sutyinszki Aliz - Jéghideg

Jéghideg

Itt fekszel mellettem, csendben, hallgatag,

Minta sarki fény távoli, kiismerhetetlen vagy,

Mert azt mondtad, rossz döntést hoztam,

Mikor lelkemet lelkeddel összebogoztam.

Közben mosolyogsz, csókolsz, ölelsz,

HA szólsz, bennem hallgatóságra lelsz,

Kezemet fogva hunyod álomra a szemed,

Talán sejti is a szíved, hogy már szeret.

Nevetünk, mit kik gyermekek újra,

Mégis félsz rálépni a kikövezett útra,

Mert ez ösvény elkötődés, felelősség felém,

Ami eddig tied volt, az kicsit már az enyém-

Nem az ágyad, nem a párnád, nem a napi kosztod,

Szíved bocsátod áruba, ha velem megosztod,

Mert kit beengedsz egyszer, onnan ki nem juthat,

S odabent a lelkedben mindet széjjel dúlhat.

Vallottam volna bár be egy hónapja neked,

Hogy szívem kötődik hozzád, lassan már szeret,

Nem festettem volna képet sok-sok trubadúrról

Tervezett és eljövendő tucat randevúról,

Egy sem számított, csupán lelkem féltettem tőled,

Hogy ha elmondom titkát, nem hallok felőled.

Pedig, ha tudtam volna, hogy te is eképp érzel

Egy pár lettünk volna rögtön aznap éjjel.

Ám így maradsz északi fény, hideg, messzi nekem,

Lidérces álomkép, délibáb, kiismerhetetlen,

Szeszélyesen változó, sosem egy és örök,

Felbukkan, ha kedve tartja, nem akkor, ha jövök.

Változz sarki rókává, hogy valahogy elérjelek!

Szegődj társammá, akkor megszelidíthetlek!

Ne csak barát legyek, kihez ilyen extrák járnak.

Szólíts szívednek, kedvesednek, mondd azt, hogy „imádlak”!

Csókolj az ajtón túl is, fogd a kezem! Félek.

Elsodorhat tőled könnyen ez a szédült élet.

Sutyinszki Aliz

Ha már erre jársz, nézd meg a kollekciónkat:

Megjegyzés hozzáadása