Varga Csenge - Ébredéskor (vers)


Ébredéskor
 
A reggel széttárja lódenkabátját:
egyik ujjában te alszol, a másikban én.
Nézd, hasadra süt a hála napsugara,
engedd, hogy lecsókoljam rólad,
majd a szádba leheljem.
 
A belső szobában éppen ébredni tanulsz.
A konyha jéghideg csempéjén állok
mezítláb, őszintén,
mint az Úristen színe előtt-
borzongva húzódok a lánghoz.
Kisíklott egy vonat- mondja a rádió.
Eszembe jut, hogy félsz a vonatoktól,
Isten temérdek kórelőzménye ez-
én is kisíklottam.
Ki vagy te tulajdonképpen?
Milliárd fényévnyi múltban látlak-
beléd látom magam.
Elhagyom a felforrt kávét és
csonttá fagyott lábamat hozzá
érintem a tiedhez,
habár ezzel nem dobok nagyot-
mozdulatlanságod békés.
Hátad íve,
öled íze,
bársony ajkad
mind reggeli kontűrök,
pasztőrözött nyugalom- tenger.
Minden, ami vagy, voltál-
Budapest felforrósodott teste,
éjszakai furcsa álom.
A kigördülő vonattal eltűnök
egy vakvágányon,
de te örök maradsz és
a belső szobában éppen ébredni tanulsz.


Varga Csenge


Ha már erre jársz, nézd meg a kollekciónkat:

     

Hozzászólok