Vlasics Bálint - Téboly
Téboly
Az est pirkadtával előtörnek a démonok,
Melyek társaságától lassan megbolondulok.
Félelmek, halál! – osztályrészemül rám talál.
Sötétben keringő alakok,
Fényárban feszülő testek.
Lengedezve széttárt udvarok,
Merész, kivillant kebelek.
Érzem, a szakadó lendület magába szippant,
Elveszek bennetek... – felemészt a pillanat.
Túl sok az ember ezen a nagy-szűk kis helyen…
Ki engem befed és betemet
Most néz, hívogat és bűvöl,
Már látja az úszó tetemet,
S vadul prédája felé tör…
Néha úgy érzem, egyenest vesztembe rohanok…
Néha úgy érzem, pár percet, ha tudok, maradok.
Ez nem élet így – vissza is csak a szégyen int.
Még zihálva járom a táncot,
Mégis kifelé pislogok...
Ritmus feledi a bánatot,
Az eszmébe túlizgulok.
Amott, alakok bomlanak, bohóc furulyázik,
Emitt, sorok közt kezem az égben hadonászik.
Lángoló képek... Tudatommal belevészek!
Sorok közt szívemből üvöltök,
Kiver porból hevített fagy.
Egy pegazus szarva felém bök:
E ünneplő temagad vagy?
Lassul a harc, éles a kép – bennem tompul a zaj.
Foszló tükör gurul felém – ekkor látom magam:
Fakó bőr és arc – előtör a fúj és a dac...
Felém bő, lankás karok nyúlnak,
Maszkos festettben hívogat.
Szilárdságba belevadulnak,
Heveny kámfor bennük álltat...
Mindenki csak néz, vádol, s beszél itt békát, legyet...
Félek, hogy ne érezzem magamat elveszettnek?
Tébolyban élek – minden galádtól csak félek,
Forog körülöttem a világ…
Elveszett vagyok a létben.
Sehol sem találnék jobb irányt,
E kietlen végtelenben…
Vlasics Bálint
Vlasics Bálint
Ha már erre jársz, nézd meg a kollekciónkat:
1 komment
Köszönöm a publikációt és az ötletes ábrázolást, Vates!
Vlasics Bálint