1956. október 23.- Illyés Gyula és Gérecz Attila szerepe a forradalom idején

Október 23. nem csupán egy dátum a naptárban, amikor az iskolákban megszólalnak a kórusok, Himnuszt énekelve, hanem a szabadság, a bátorság és a nemzeti összetartozás jelképe. Ezen a napon a magyar nép szembeszállt a szovjet megszállás és a sztálinista terror ellen, ami a hazánk történelmében az egyik legmeghatározóbb eseményeként maradt fenn.

Nagy Imre vagy Bibó István történelmi alakjai mellett voltak olyan költők, akik verseikkel vagy tetteikkel álltak ki a szabadságért és a magyar népért, ezzel vállalva a súlyos következményeket, amiket az akkori rendszer szabott meg. Illyés Gyula versével adott erőt a forradalmároknak, míg Gérecz Attila a saját életét adva állt ki a hazájáért.

BIBÓ ISTVÁN (1956)

„…A szabadság ott kezdődik, ahol megszűnik a félelem.”

Illyés Gyula, a háromszoros Kossuth-díjas költő, írói munkásságának nagy részét a magyar nép sorskérdéseinek szentelte. A vers, ami a forradalom idején a magyarság igazságérzetének és a lelki egészségnek a forrásává vált, 1950-ben született meg. A költeményt csupán hat évvel később, a forradalom idején jelenítették meg, amit a vádló és nyers szavakkal megfogalmazott sorai miatt újra tilalom alá helyeztek.

Azonban, ekkor már a szabadságharc folyamán ismertté vált, és az emberek titokban több példányokban gyártott másolatokat terjeszetettek egymás között. Sőt, nyugaton is nyilvánosságra hozták, ahol már hanglemezen is hallható volt, a költő saját elmondásában.

“Hol zsarnokság van,

ott zsarnokság van

nemcsak a puskacsőben,

nemcsak a börtönökben,

nemcsak a vallató szobákban,

nemcsak az éjszakában

kiáltó őr szavában,

ott zsarnokság van”

 

A vers különlegessége, hogy egyetlen mondatban lett megfogalmazva mit jelent a zsarnokság. Ez az egyik leghosszabb magyar versmondat, ami kétszáz soron és ötven négysoros strófán keresztül tart. Fő gondolata, hogy a zsarnokság az ember minden élethelyzetében megtalálható, ami elnyomja az emberi jogot és a szabadságot.

“mert ott áll

eleve sírodnál,

ő mondja meg, ki voltál,

porod is neki szolgál.”

 

Gérecz Attilát 1950-ben hazaárulás vádjával 15 év fegyházra ítélték. A börtönben töltött napjai során megismerkedett több író társával, akikkel egy irodalmi kört hoztak létre. Négy évvel később, 1954-ben megszökött a börtönből. Szabadsága mindössze három napig tartott, miután egy ismeretlen személy elárulta. A fegyházban ismét összekerült írói barátaival, ahol megírta a Sorsod művészete című költeményét.

KARÁCSONYI ÉNEK A BÖRTÖNBEN (RÉSZLET)

“Szürke falakon túl, messze, gyertyák gyúlnak,

Ünnepi harangok imára kondulnak.

Komor szájunk szélén keserű vonások

– Hallod, Názáreti?

Súlyosak a láncok.”

A forradalom idején október 30-án kiszabadították. Tamási Áron íróval közösen végelegesítették a börtönből szabadult írók felhívását a Nemzethez, majd nem sokkal később csatlakozott a forradalmárok tömegéhez. Rövid időn belül, pedig egy héttel később, még a 27. születésnapja előtt hősi halált halt.

“S a hegytetőn majd minden mezt lehántva
Én is kacagva szélnek öltözök,
Karjukra fűznek mind a fény-nyalábok
S eltáncolunk a fejetek fölött.”