Az aradi vértanúk emlékezete a költészetben
Az aradi vértanúk az a tizenhárom magyar honvédtiszt volt, akiket Ferenc József osztrák császár parancsára, a császári haditörvényszék ítélete alapján 1849. október 6-án Aradon kivégeztek, hogy példát statuáljanak a magyar néppel szemben. Azóta ez a nap a forradalom és a szabadságharc eltiprásának gyásznapja lett, aminek jelentősége az I. világháború után csak megerősödött.
A tizenhárom mártír halála számos nagy költőt ihletett meg, akik verseikben egyszerre örökítették meg a hősi halált halt hadtisztek emlékét, a nemzeti szeretetet, valamint a szabadság, egyenlőség és testvériség eszméjét. Emlékezzünk rájuk költőink tollából származó alkotásokkal:
MADÁCH IMRE: AZ ARADI SÍRRA
Nem néztetek erőst, hogy szolgáljátok,
Ki fényesen majd jutalmazni tud,
Akit szolgáltatok egy árva hon volt,
Im sírotokra emlékkő se jut.
ADY ENDRE: OKTÓBER 6. (RÉSZLET)
“Az aradi Golgotára
Ráragyog a nap sugára,
Oda hull az őszi rózsa,
Hulló levél búcsucsókja;
Bánat sír a száraz ágon,
Ott alussza csendes álmát
Az aradi tizenhárom.
Őszi napnak csendes fénye,
Tűzz reá a fényes égre,
Bús szivünknek enyhe fényed
Adjon nyugvást, békességet;
Sugáridon szellem járjon
S keressen fel küzdelminkben
Az aradi tizenhárom.”
JUHÁSZ GYULA: VÉRTANÚINK (RÉSZLET)
“Szabadság minden népnek, aki él
S halni tudott egy megváltó hitér,
Egyenlőség, hogy Ember ne legyen
Mások szabad prédája, becstelen.
Testvériség, mely át világokon
Kézt fog a kézbe, hisz mind, mind rokon.
Ó magyarok, ti élő magyarok,
A halhatatlan élet úgy ragyog”
ILLYÉS GYULA: OKTÓBER 6.
“Kezét - mert õ ölt, maga a király -
egy nép arcába törölte bele.
Nem volt e földnek Petõfije már!
Igy kezdett lenni Ferenc Józsefe.”
GYULAI PÁL: VILÁGOSNÁL
“Magyar vagyok, rabbilincset
Nem visel magyar kéz,
Huszár vagyok, zászlajával
A huszár együtt vész.
Foszlányai ezt a sebet
Legjobban takarják . . .
Isten hozzád, édes hazám,
Szegény Magyarország!»
Dörren a cső, piros vér foly,
Meghajlik a zászló;
És haldokló gazdájára
Búsan nyerit a ló.
Honja sirján ott feküszik
Mozdulatlan, némán,
Mély bánattal, mély sebekkel
Kebelén és arcán.”