Olvasni szeretni, olvasni szerettetni - Interjú Schiller Mariann-nal, a Magyartanárok Egyesületének képviselőjével

Június végén jelent meg a Poket Zsebkönyvekkel közösen megálmodott kollekciónk, egy több szempontból is különleges kollaboráció. Az együttműködéssel kezdettől fogva az volt a célunk, hogy olyan kulturális értéket teremtsünk, amivel önmagunkon túlmutatva tudjuk támogatni a magyar irodalmat. Már a kollekció neve is beszédes, ugyanis az “Együtt. Működünk.” névvel is a közösségi együttállásra és egymás támogatására próbáljuk felhívni a figyelmet. Ezen túlmenően a kollekció bevételének egy részét a Magyartanárok Egyesületének ajánljuk fel. De mivel is foglalkozik pontosan ez az Egyesület? Erre adja meg nekünk a választ Schiller Mariann, a szervezet egyik vezetőségi tagja.

Schiller Mariann

Mikor és hogyan jött létre az Egyesület?

1996-ban néhány lelkes magyartanár Arató László vezetésével – aki azóta is az Egyesület elnöke – hozta létre szakmai és szakmapolitikai fórumként. Másként szólva irodalom és nyelvtan tanítás és az oktatáspolitika állt és áll az egyesület érdeklődésének középpontjában.

Mik voltak a kezdeti célok és feladatok, és ezek hogyan bővültek az évek alatt?

Céljaink nemigen változtak, de a feladatok, amiket elvégzünk (kizárólag társadalmi munkában ) igen kibővültek. Rengeteg szakmai konferenciánk, továbbképzésünk, műhelymunkánk mellett megjelentettünk néhány kötetet, egy hatalmas taneszközcsomagot a valaha volt sulinova program keretében (ez nyomtatva már nem, de a honlapunkon elérhető), és folyamatosan véleményezzük a ránk vonatkozó oktatáspolitikai terveket. Régebben kérésre, az elmúlt évtizedben kéretlenül.

Mi a szereped az Egyesületnél?

A választmány egyik tagjaként számos programban részt veszek, szervezek, előadok, a nyilvánosság előtt is gyakran képviselem a szervezetet, karban tartom a levelezést.

Mit gondolsz, mi a jó irodalomoktatás kulcsa? Hogyan válik valaki jó tanárrá?

Sok összetevője van, nyilván. Alkati kérdés is, de leginkább érdeklődés, nyitottság a diákok és az irodalom irányába is. Rengeteg munka, olvasás, formális és informális szakmai és módszertani képzés elengedhetetlen. És humorérzék. Manapság egyre nehezebb az újabb és egyre szigorúbban konzervatív keretek között megtalálni a módját annak, hogy a diákokat érdeklő művek és kérdések is előkerüljenek. Nem egészen lehetetlen, de egyre nagyobb elszánás kell hozzá. Lassan bátorság is.

A pandémia alatt mennyiben korlátozódtak a konferenciák és a műhelymunkák? Nehéz lesz visszarázódni?

Igyekeztünk hátrányból előnyt kovácsolni: online műhelymunkákkal tartottuk életben az egyesületet, próbáltuk támogatni a magukra hagyott tanárokat. Nyilván nem ugyanaz, mint élőben. Viszont vidékről, határon túlról könnyebb volt persze bekapcsolódni. Több-évtizedes múltra tekintő táborunk tavaly elmaradt, de idén online formában azt is megtartottuk, a résztvevők visszajelzése és saját érzésem szerint is nagy sikerrel. Az online formát valamilyen módon meg fogjuk tartani a járvány elmúltával is, mert sokaknak ez megfelelőbb, elérhetőbb forma.  A visszarázódás … – hát még az iskoláról sem tudjuk pontosan, hogyan fog működni, nemhogy az egyesület. Át kell gondolnunk sok mindent. Ebben sem sok segítséget kapnak a tanárok, iskolák, diákok, szülők.

Hogyan látod az olvasás és az irodalom iránti nyitottság alakulását a fiatalok között az utóbbi 10-15 évben?

Változott, persze, de hát a világ is nagyon más lett. Másféle szövegek hatnak, másféle módszerek működnek. Az oktatásirányítás erről nem tud – hát nekünk kell valamit tennünk, ha hagyják.

A Vates és a POKET célja is, az irodalom, a kultúra szerethetővé és elérhetővé tétele a fiatalok számára, ti magyartanárokként, hogy látjátok, van még nyitottság erre a digitalizáció korában? Ti külső szemmel hogyan ítélitek meg ezeknek a projekteknek a hatását?

Persze hogy van nyitottság. A kortárs művek, a fiatalokat megszólító formák működnek. A Vates vagy a POKET trendi – ezt ti az eredményeitekben nyilván jobban látjátok. Kérdés persze, hogy ez mennyire tág (vagy szűk) társadalmi réteget érint. Nekünk a legnagyobb problémánk az egyre korszerűtlenebb és egyre nagyobb kötelező tananyag.

Átlagemberként mi mit tudunk tenni azért, hogy megszerettessük az olvasást barátainkkal, ismerőseinkkel, gyermekeinkkel?

Talán a példa, hogy olvasunk és ez nekünk jó, lehet hatékony. De el lehet jutni slamtől vagy filmtől is irodalomhoz.

Milyen kortárs szerzőket és/vagy regényeket ajánlanál a fiatalok számára, amelyekkel nyitottabbá válhatnak a saját generációs problémáik leküzdésére?

Szerencsére egyre több olyan regény születik magyarul és fordításban is, amelyik épp erre való. A Harry Potteről a Masszán (Kalapos Éva) és Éhezők viadalán át a népszerű Semmiig, a Betolakodókig. Vagy a sorozattá is előlépett 13 okom volt-at is említhetem; a fantasy műfaj sok fiatalba beletalál. De Grecsó Krisztián regényei, Erdős Virág, Simon Márton, Závada Péter szövegei is utat találnak. Meg Varró Dániel, Tóth Krisztina, Lackfi János – örvendetesen bővülő, igényes lista.

Az elitizáló irodalom és a mostanában trendivé váló irodalmi közösségi mozgalmak mennyiben férnek meg egymás mellett? Mit tapasztaltok a fiatalok, illetve a pályaválasztók, pályakezdők hozzáállásán ezekkel az irányzatokkal kapcsolatban?

Minden megfér egymás mellett. Mi azt szeretnénk, hogy az irodalom révén a diákok tapasztalatokhoz jussanak magukról és a világról; az irodalom és a nyelvtan órákon megtanuljanak kritikusan gondolkodni, állampolgárrá válni (nem alattvalóvá). Ehhez jó szövegeket kell olvasni – ez nem feltétlenül régi irodalom, de ahhoz is el lehet jutni a mai szövegek, mai problémák felől. És a régi művek is mai problémákkal vannak teli – csak meg kell találni azokat, engedni kell a tanárokat és diákokat találkozni a szövegekkel – ez időigényes (és ez megint szembe megy az oktatásirányítás kurrens elvárásaival). A fiatalok nyilván megtalálják a maguk köreit (pl. slam, dalszövegek), a maguk műveit, platformjait on- és offline egyaránt.