A varázsló élete és halála – Csáth Géza

Csáth Géza (eredeti nevén ifj. Brenner József) a magyar széppróza ígéretes tehetségének indult – a Nyugat első nemzedéke mint novellistára és mint zenei íróra és kritikusra is számított személyében, karrierje ezáltal sokáig egyenes úton ívelt felfelé. Csáth 21 éves volt, amikor 1908-ban megjelent első novelláskötete, A varázsló kertje, amely időtlen álomból, jelenidejűsített emlékekből, mesék ihlette képzeletből szövődő történeteket foglal össze.

A tehetséges író élete azonban sajnos korán tragikus fordulatot vett: 1919 júliusában három revolverlövéssel agyonlőtte feleségét, majd pár hónappal később, szeptember 11-én öngyilkos lett. Zeneszerzői és tudományos karrierjét, valamint magánéletét is kettétörte egy rettenetes szenvedély – a morfiummal vívott küzdelem. 

Csáth – aki egyébként Kosztolányi Dezső unokatestvére volt – Szabadkán született 1887-ben (a mai Szerbia területén), és középiskolai tanulmányait is itt végezte. Sokoldalú érdeklődési köre már ekkor megmutatkozott: gimnazista korában már festett és zenélt. Budapesten szerzett orvosi diplomát, és a fővárosban kezdte el közölni novelláit és kritikai írásait is, amelyek a Nyugaton kívül más folyóiratokban is sorra megjelentek.

Némileg ironikus és szomorú, hogy Csáth valószínűleg egy véletlen esemény miatt lett morfiumfüggő. 1910 áprilisában ugyanis tuberkulózis gyanújával fordult orvoshoz, a hátát kopogtató Kuthy Dezső szakorvos pedig megerősítette a diagnózist, amelynek hallatán az író kétségbeesésében a morfiumhoz menekült. Másfél évvel később, egy frissen készült röntgen alapján azonban egy másik orvos úgy találta, hogy Kuthy diagnózisa hibás volt. Ekkor azonban Csáth már komoly függőségben szenvedett, amelytől egész hátralévő életében képtelen volt megszabadulni, hiába próbálkozott többször elvonókúrával.

Fontos megemlíteni, hogy a hipochondria az író egész életét végigkísérte. Néhány évvel azután, hogy a második diagnózis megszületett – amely szerint Csáth nem szenvedett tüdőbetegségben – az író továbbra sem zárta ki betegségének meglétét. Ezen kívül az impotenciától való félelem is folyamatosan gyötörte.

Furcsa paradoxon, hogy az a Csáth, aki nők egész sorát tette magáévá, valójában egy egész életen át a szexuális kudarctól való félelmét kompenzálta. A hipochondriához és az impotenciától való folyamatos félelemhez képes a morfium reakció volt, kétségbeesett menekülési kísérlet, ha bármilyen területen rosszul mentek a dolgai.

Kosztolányi egyébként számos kísérletet tett arra, hogy kigyógyítsa unokaöccsét a morfiumfüggőségből. Egy levelében még azt is felajánlotta, hogy elkíséri Csáthot a szanatóriumba, és vele marad az elvonás ideje alatt. Az író azonban akkoriban még nem állt kötélnek.

1910-ben Ótátrafüreden, a szanatórium fürdőorvosaként dolgozott, itt ismerte meg Jónás Olgát, akit 1913 júniusában feleségül vett. Olga minden tekintetben Csáthoz illő nőnek tűnt, mégis voltak intő jelek házasságukat illetően. Csáth több ízben panaszkodott Olga öltözködésére, leveleiben sokszor szekírozta a lányt, családjának anyagi hátterét, és folyamatosan más nőkkel kalandozott.

Már házasságuk előtt egyre gyakoribbak lettek Csáth féltékenységi téveszméi, gyakran meggyanúsította Olgát, hogy hűtlen lett hozzá  – ráadásul vérfertőzésre gyanakodott, vagyis hogy a lány saját unokatestvérével csalta meg. Folyamatos kényszerképzetek gyötörték. Házasságuk megkötése után leginkább otthon ült, és Olga bosszúból történő megcsalásán törte a fejét.

„a baj nem az, hogy unom, hanem hogy csaknem minden nap egy-két órán keresztül el vagyok keseredve ellene” 

A féltékenységi kényszerképzetet bátyja, Dezső szerint is a morfium okozta. A szer hatása alatt szerzett élményei irodalmi művein is erősen érződnek. Írói képzeletét többször a groteszk, zilált lelkivilág izgatta. Novelláiban az emberi lélek mélyrétegeiről és félelmetes gyermeki ösztönök alvilágáról (állatkínzás, pubertáskori szexualitás, anyagyilkosság stb.) is ír.

1919 januárjában idegileg teljesen összeomlott, a levelek tanulsága szerint ekkor már komolyan készült az öngyilkosságra és felesége meggyilkolására.

„A nőt nem azért ölöm meg, mert titokban megcsalt, hanem mert nyilvánosan meggyalázott és az életemre tört” – kezdte utolsó, pársoros feljegyzéseinek egyikét.

Olga ekkor már rettegett férjétől, de ő sem hitte, milyen közeli a vég. Csáth három revolverlövéssel ölte meg feleségét, majd maga is öngyilkos lett.

Kosztolányi 1919-ben a Nyugatban tájékoztatta az író tisztelőit és barátait Csáth Géza betegségének történetéről. Írásának befejező részében olvasható egy jóslatszerű mondat: „Nyugodtabb korban biztosan visszatérnek reá az irodalom történészei.” Kosztolányinak igaza lett, írói munkásságának valódi jelentőségét azonban csak az utóbbi évtizedekben kezdték elismerni. Ma már sajnos tudjuk, hogy Csáth novelláiban több van, mint pusztán érdekes, orvos-lélektanilag különleges esetek.

"Nagyon szerencsétlen vagyok ezzel a fiammal. Beljebb kerül. Kedves, jó fiú volt. Azután mintha elvarázsolta volna valaki. Egyszerre nem ismertem rá. Csak magának élt. Borzasztó ember lett. Én tudtam, hogy nem jó vége lesz ennek. Megmondtam neki. Az életet nem lehet becsapni."

(Részlet Csáth Géza Hamvazószerda c. bábjátékából)

(Szerző: Buda Villő)