Végül mindig Isten útját követtem

Pilinszky János tizennégy éves kora óta írt verseket, erre az időre, a gimnázium éveire tehető a mély vallásosság kialakulása is, ami haláláig jellemezte a költőt. A budapesti Piarista Gimnáziumban végezte tanulmányait, ahol csak a magyar órák érdekelték, ezen túl közepesen teljesített. Nem volt kedve tanulni, pedig már ekkor jóval szélesebb körű volt ismerete társainál. A rá később is jellemző zárkózottság, visszahúzódottság miatt nehezen tudott kapcsolatot kialakítani társaival, ezt nehezítette az is, hogy a jó tanulók csak hasonló eredményű diákokkal kerestek kapcsolatot. Később azonban olyan barátokra tett szert, akik még fiatal felnőtt éveiben is mellette maradtak. A költészettel való kapcsolata végig kitartott, végül ez segítette át a tanulási nehézségeken is. Rajongott József Attiláért, Adyért, Verlaine-ért, Baudelaire-ért, valamint Homérosz Iliasz című művéért is.

A középiskola befejeztével tanulmányait a Pázmány Péter Tudományegyetemen, jogon kezdte, majd a bölcsészkaron, magyar–olasz–művészettörténet szakon folytatta. Az egyetemet 1944-ben befejezte, de diplomát nem szerzett. A második világháború közbeszólt: Pilinszkyt behívták katonának. Az ezt követő évben került a németországi Harbach faluba, ahol testközelből, szemtanúként, tapasztalta meg a háború pusztítását: a földig rombolt városokat, a rémült és éhező embereket, valamint a leginkább lélekpróbálót, a koncentrációs táborok leírhatatlan borzalmát. Ez a trauma meghatározta egész életét és költészetét.  Vallásos lelkében bűntudat és önvád alakult ki, úgy érezte, akit nem sújtott ilyen mélyen a világháború tragédiája, annak is osztoznia kell a felelősségben.

Pilinszky élete az első világháború utáni traumatikus korszakban kezdődött, fiatalkorát a második világháború borzalmaiban élte, ezután következett a szovjet hatalomátvétel, majd a negyven éven keresztül tartó kommunizmus, amiben ő maga is margóra került. Cenzúra alá vonták, 1951-56 között nem publikálhatott. Erről feltehetőleg mély és nem titkolt vallásossága tehetett. A hetvenes években azonban már elismert költőként volt jelen az irodalmi életben.

A magyar történelem e viharos korszakai tehát nem kímélték Pilinszkyt. Jó lenne tudni, vagy remélni, hogy egy társban, a szerelemben megnyugvására és boldogságra lelt, ám a költő sorsa másképpen alakult. A már korábban is említett zárkózott természete nehézzé tette számára az ismerkedést, a másik nemmel való kapcsolat elmélyülését. Harminckét éves korában, egy tavaszi kiránduláson azonban valami megváltozott. A kirándulást Molnár Ferenc lánya, Sárközi Márta szervezte, író barátainak. Pilinszkynek eleinte rossz kedve volt, nem kívánt a természetbe menni, ám induláskor megjelent Márta unokahúga: Márkus Anna. Pilinszky azonnal mély vonzalmat érzett a nála nyolc évvel fiatalabb festőnő iránt. Egész nap próbált a közelébe férkőzni, a művészetről, és a festészetről beszélgetni vele, de utóbbihoz nem értett. Még a nő almájából is kért egy szeletet, hogy legyen valamije, amit tőle kapott. A vonzalom ekkor nem talált viszonzásra, ám később újra találkoztak. Ekkor megállapították, hogy helyzetük hasonló: Pilinszky nem publikálhatott, Anna pedig díszletfestőként volt kénytelen dolgozni, a kommunista rezsim nyomására. A száműzetett érzésben osztozva született meg közös kötetük, az Aranymadár gondolata. Pilinszky írta, Anna rajzolta a mesét.

Mire a kötet elkészült, szerelmük is beérett: összeházasodtak. A költő gyönyörű és személyes ajándékkal lepte meg esküvőjük előtt Annát: egy kézzel írt, egyetlen példányban készült verseskötettel, aminek versei csak a nőről szóltak.

Közös történetük mégsem végződött boldogan, házasságuk mindössze két hónapig tartott. A válást alig fél év múlva törvényesen is kimondták. A különválás mindkettőjüket megviselte, mégis elkerülhetetlen volt. Pilinszky rövid házassága alatt is végig szenvedett, nyomasztotta, feldúlta, meggyötörte titka: a férfiakat szereti. A helyzeten tovább rontott, hogy mélyen hívő katolikusként, homoszexualitását bűnnek tartotta.

Anna iránt érzett szerelme emiatt nem lehetett teljes, ahogyan későbbi kapcsolatai sem. Több nőt is feleségül akart venni, például a már házas Nemes Nagy Ágenst vagy a táncosnő Ruzsa Krisztinát, de beteljesületlenek maradtak ezen vágyai, ahogy későbbi kapcsolata élettársával, Jutta Scherrerrel, majd második feleségével Ingrid Ficheux-vel is.

Talán a boldogtalanság, a szeretet és szerelem hajszolása, majd hiánya vezetett az olyan ártalmas szerek élvezetéhez, mint a cigaretta, amiből Pilinszky napi három dobozzal szívott, a gyógyszerek és a már-már mértéktelen mennyiségű alkohol.

Kortársai és barátai az irodalmi életből, akik szerették őt, valahogy így emlékezhetnek rá: sovány, beesett, sápadt arc, éles, okos tekintet. Kezében vagy szájában az elhagyhatatlan cigaretta. Hangja szelíd, mosolya szomorkás, szívében önvád, de mások iránt: feltétel nélküli szeretet.

(Szerző:Héber Blanka)