Szabó Magda élete és munkássága | 3 Szabó Magda vers

Legismertebb magyar költőinket mutatjuk be röviden az idei költészet napja alkalmából. Ebben a cikkben Szabó Magda életpályáját vettük górcső alá, a cikk végén pedig három általunk kiválasztott Szabó Magda verset is találsz.

Szabó Magda (1917 - 2007) író, költő és műfordító, a XX. századi magyar irodalom legjelentősebb női alkotója. Az egyik legtöbbet fordított magyar író, regényei számos országban és nyelven megjelentek.

Szabó Magda Debrecenben született és itt szerzett latin-magyar szakos tanári és bölcsészdoktori diplomát. Később tanárként is helyezkedett el, több magyar városban, köztül Budapesten is tanított. 1949-ben megkapta a Baumgarten-díjat, amit még aznap visszavontak tőle és 1958-ig nem is publikálhatott.

Az eredetileg költőként debütáló Szabó Magda 1958-ban regényíróként tért vissza. A Freskó és Az őz című regények hatására országosan is ismertté vált, és 1959-től felhagyott a tanári pályával, ekkortól szabadfoglalkozású író.

Szabó Magda legismertebb regényei Az őz, az Abigél és Az ajtó - utóbbi még a The New York Times 10-es listájára is felkerült a 2000-es évek elején.

Befejezésül három verset idézünk Szabó Magdától:

Valóban

Mi van a fejünk felett?
Mi van? Micsoda jel?
A tavasz puha szája
csak sír, és nem felel,
és nem felel a nappal,
és nem felel az éj, –

de hallgat-e valóban,
aki csak nem beszél?

Látod-e már

A voltak voltak, és a múlt halott.

Az építettek mind rommá omoltak,

virággá bomlanak a vaksi holtak,

ámulva nézik selymes csillagok.

Lomha korom közt gördül a kiholt nap,

a hidak árba fúltak a folyókon,

az emlékeken béklyó, béna ólom,

véresre botlik tegnapon a holnap.

Tudod-e még az utat, merre jöttünk?

Az életet, mely szertehullt mögöttünk?

A völgy szelídjét, túl a vad hegyen?

S látod-e már, mint köti néma szájjal,

síró mosollyal, köddel és halállal

sarkantyúját az ifjú szerelem?

Epitaphium

Merre tűntél, hogy megöltek?

Köd utánad, köd előtted,

üres sírod görbe hátán

csönd űl, mentaillatú.

Reng a fű, a fény elönti,

zöld hajával szél legyinti.

Szélben járni úgy szerettél.

Visszanézel, hogyha fú?

Hol talállak? Hol a lépted?

Hova dobták nevetésed?

Szép szavaid hol gurulnak,

melyik végetlen úton?

Köd előtted, köd utánad,

piros felhő lepi vállad,

bokor sarjadt homlokodról,

éltél-e hát, nem tudom.

Megjegyzés hozzáadása