Moliére élete a színfalak mögött


5 rövid történet Moliére-ről

 

1. Lágy hangocska vagy párizsi falu?

Jean-Baptiste Poquelin 1622. január 15-én született Párizsban. Édesapja Poquelin mester udvari kárpitos volt, és mivel látta, hogy fia milyen intelligens, úrnak akarta őt nevelni. Összeköttetései lévén előkelő iskolába járatta a fiatal Jeant, ám társai lenézték származása miatt. Édesapja szerette volna, ha jogász lesz. A párizsi egyetemre járt. Azonban még jogász korában kiderült, hogy jól ért az énekléshez, a tánchoz, ezért elment a kor legjobb hírű francia színházába, és jelentkezett az igazgatónál, Bejárt mesternél. Hamar szerepeket kapott, sikeresnek érezte magát. Megírta édesapjának, hogy színésznek áll, aki olyan mérges lett, hogy kitagadta fiát, és megtiltotta neki, hogy a családi nevet használja.

A hosszas felvezetésre azért volt szükség, ugyanis a történet ezen pontján két verzió is felmerül, hogy hogyan lett Jean-Baptiste Poquelinból, Moliére.

Az egyik történet szerint Jean a családjából való kitagadás után vette fel a Moliére nevet, hogy ne hozzon szégyent a nevükre. Ez vándorszínész korában történt, amikor az országot járva, egy Moliére nevű faluban játszott társulatával, és a név megtetszett neki.

A másik magyarázata nevének azonban az, hogy szeretője, a párizsi színiigazgató felsége, Madeleine Bejárt adta neki, becenévként. „Lágy hangocskának”, „dalocskának”, franciául Moliére-nek nevezte el. A társulat többi tagja is találónak gondolta a becézést, így hamar rajta maradt. Később írói és színészi nevének is ezt választotta. Ezen a néven lett híres. Amikor már ünnepelt író volt, édesapja is könnyedén megbocsájtott neki, és visszafogadta családjába Moliéret.

2. Moliére a Napkirály udvarában


XIV. Lajos köztudottan szerette a pompát, a fényűzést, a mulatságokat, és persze a színházat is. Amikor híre ment Moliére társulatának, és egyre népszerűbbek lettek, meghívta őket udvarába.  Moliére a jeles alkalomra írta meg a Kényeskedők című darabját, ami hatalmas sikert aratott. Az üdvrivalgást Lajos király az első sorból nézte végig, majd másnap magához hívatta Moliéret és a kezét nyújtotta neki, ami a legnagyobb kegynek számított. Azután a király azt mondta neki, ha egy éjszaka alatt ír egy darabot, amit társulata be is tanul, és másnap este bemutatva sikert aratnak, kinevezi az udvari színház igazgatójává. Moliére teljesítette a kitűzött feladatot, és Lajos király nem csak az udvarába, de barátai közé is befogadta.
A király elvárta Moliéretől, hogy őszinte legyen, és ha kell akár szabadosan fogalmazzon. Amikor Moliére megírta a Tartuffe-öt, az egyház nagy erőkkel tiltakozott bemutatása ellen. Ám a Napkirály kijárta, hogy a darab játszható legyen.
Egy másik történet szerint nagyon közel engedte magához Moliéret, mély barátságot ápolt vele. Még azt is megengedte neki, hogy a jelenlétében ő is leüljön. Ez a gesztus a király udvarban a legnagyobb kegyek egyikének számított.

3. Nézd meg az anyját, vedd el a lányát!

Moliéret sokan nem kedvelték, gyermekkora óta kilógott társai közül. Életmódjával, felfogásával, kritikus, gúnyos darabjaival, és persze hatalmas sikereivel sok ellenséget szerzett magának.
Ami azonban végképp közfelháborodást okozott Párizsban, vagy talán egész Franciaországban, az Moliére házassága volt.
Az író ugyanis hosszú évekig Bejártnéval élt, ma talán úgy mondanánk „élettársi kapcsolatban”. Közösen nevelték a nő leányát, Armande-t, aki a Bejárt mesterrel kötött házasságból született. Amikor a kislány nővé cseperedett, Moliére beleszeretett, és elvette feleségül. A volt szerető, a kisemmizett anya mélységesen felháborodott, összetört, és végső elkeseredésében apácazárdába vonult. Soha többé nem akart hallani sem Moliére-ről, sem a lányáról.
Armande és Moliére házasságából egy kisfiú született. A közvélemény tajtékzott. XIV. Lajos sietett barátja és felesége segítségére. Vállalta, hogy a kisfiú kereszt apja lesz, ezzel szentesítve a frigyet a nép előtt.
A házasság azonban nem lett boldog. Armandé gyönyörű volt, de kicsapongó és hűtlen. Moliére saját családi problémáit tette nevetségessé a Nők iskolája és a Férjek iskolája című darabjaiban.

Madeleine Bejárt

Armande Bejárt

4. A képzelt beteg

Moliére a Képzelt beteg című darabot játszotta társulatával, 1673. február 17-én. Már az előadás előtt nagy fájdalmai voltak, azonban mindenképpen végig akarta játszani a darabot, hogy a társulatnak meglegyen a bevétele. Állítólag már régóta szenvedett köhögéstől, azonban nem szerette az orvosokat, nem kezeltette magát. Amikor a darabnak vége lett, a függöny összezárult, Moliére összeesett, és többet már nem is tért magához. A történet szerint két papot is hívtak hozzá, ám mind a kettő elutasította az utolsó kenet feladását, a harmadik pedig már túl későn érkezett.
A kor törvényei szerint színészeket nem temethettek megszentelt földbe. Armandé, Moliére özvegye, azonban elérte, hogy XIV. Lajos külön engedélyt adjon a temetésre.
Az ő halálához kapcsolják azt a babonát, hogy a zöld ruha szerencsétlenséget hoz a színészekre, ugyanis Moliére ilyen színű ruhában volt halálakor. 

5. Moliére a zseni?

Pár évvel ezelőtt, egymástól függetlenül, két tanulmány is megjelent Franciaországban, nagy port kavarva (Denis Boissier és André-Michel Berthoux munkái).
Mind a két szerző azt állítja, hogy Moliére legismertebb színdarabjait igazából Pierre Corneille írta. Corneille maga is író volt, ám stílusa élesen más, sokkal kevésbé könnyed, mint Moliére munkái. A tanulmányok felvetése szerint megállapodás született a két író között, hogy Corneille írja Moliére darabjait, cserébe pedig a társulat tovább játszik Párizsban. Az okok annyira nem feltártak és világosak, ráadásul Boissier egy írástudatlan, primitív Moliére képét vázolja fel, ami mindenképpen túlzásnak tűnik.

Berthoux számmisztikával akarja bizonyítani, hogy Moliére darabjait Corneille írta. Az úgynevezett Labbé világos módszert alkalmazza, amivel a hasonlóságok és különbözőségek mértékét vizsgálja.

Az irodalomtudomány azonban egyik állítást sem fogadta el igaznak. Az állítások mindenképpen további, és szélesebb körű vizsgálatokat igényelnének. 

 

(Szerző: Héber Blanka)

 


Hozzászólok