Egy legendás szakítóvers története


Ady Endre arckép

Ahogy Petőfinek csak „szabadság, szerelem” kellett, úgy Ady-t – saját bevallása szerint – nem érdekelte egyéb, mint a „politika és a szerelem”. A szerelmes Ady hallatára valószínűleg mindannyiunknak Léda neve ugrik be. Ez nem véletlen. Kicsivel több, mint százötven szerelmes költeménye közül körülbelül hetven, tehát jelentős mennyiség, Lédához szól közvetlenül. Többi versét megosztottan más asszonyokhoz címezte, futó kalandok hősnőihez, tartósnak ígérkező, mégis elröppenő más múzsákhoz, valamint későbbi feleségéhez, Csinszkához.

„Én hároméves korom óta mindig szerettem, emésztően, viharosan és sokszor.”

Adél Léda Ady

Diósy Ödönné Brüll Adél, a nagyvilág varázsát árasztó, érdekes asszony, és az addig az úrinőktől idegenkedő Ady találkozása mindkettejük életében sorsszerű élmény volt. Az elmondása szerint mindig is az idősebb nőkhöz vonzódó Ady azonnal beleszeretett az asszony nagyvilági varázsába és sugárzó nőiességébe, a nagyváradi társasági körökben pedig hamar nyílt titokká vált Ady Endre és Léda viszonya.

Kapcsolatuknak még egy nagyobb megrázkódtatás sem vetett véget. Egy alkalommal ugyanis, mikor Léda Pestre utazott, Ady nagyon bizalmas helyzetben találta az asszonyt Halász Lajossal, egy váradi újságíróval. A nő rendkívüli vonzerejét mutatja, hogy e megrázkódtatás után továbbra is magához tudta láncolni Ady-t.

„Piros-fekete glóriával
Evezz, evezz csak csöndesen.
Én tudom, hogy lelkembe süllyedsz
S ott halsz meg majd, én szerelmesem.”

Meghívta a költőt Párizsba is, ahol több megszakítással ugyan, de évekig hármasban éltek, Bandi, Léda, és Dodó.

„Megfogta a kezemet, s meg sem állt velem Párizsig.”

Diósy Ödön azonban nem volt hajlandó magára venni a felszarvazott férj szerepét, sőt, ehelyett inkább támogatta kettejük kapcsolatát. Ennek oka az lehet, hogy egyes visszaemlékezések szerint, a férfi Lédával való házassága „alibi házasság” volt (Dodó ugyanis a férfiakat szerette). Megint más források azonban arról szólnak, hogy Diósy azért is hagyta, hogy kielégíthetetlen felesége hosszabb időkre eltávozzon, hogy ő maga könnyebben hajthassa fel alkalmi nőismerőseit.

Akárhogy is, a férj 1906-ban még egy földközi-tengeri hajóútra is befizetette feleségét és Ady-t. Az utazás Diósy számára azonban némileg kedvezőtlenül alakulhatott, ugyanis Lédáról hamarosan kiderült, hogy terhes. Kilenc hónappal a hajóút után az asszony világra hozta halott kislányát, aki fekete hajjal és hat ujjal született, akárcsak Ady, miközben Diósy Ödön vörösesszőke, Léda haja pedig bronzszínű volt. Az eset mindhármukat alaposan megviselte.

"Bús szerelmünkből nem fakad
Szomorú lényünknek a mása,
Másokra száll a gyermekünk,
Ki lesz a vígak Messiása,
Ki majd miértünk is örül."

A tragikus eseményt követően Ady és Léda viszonya még öt évig folytatódott, kapcsolatuk azonban mindinkább válságba jutott, heves viták és kibékülések színterévé vált. Ady évekig halogatta a döntést, míg 1912 áprilisában – egy újabb heves összecsapás után – kegyetlen szakítóversben számolt le Lédával. Ez volt az ún. Elbocsátó, szép üzenet, amely mind a mai napig az egyik leghíresebb szerelmi búcsúvers a magyar irodalomban.

„Kérem a Sorsot, sorsod kérje meg,
Csillag-sorsomba ne véljen fonódni
S mindegy, mi nyel el, ár avagy salak:
Általam vagy, mert meg én láttalak
S régen nem vagy, mert már régen nem látlak.”

A szerelmes évek során Ady fölébe nőtt a lassan öregedni kezdő asszonynak, így a versben gőgösen, Léda fölé emelkedve beszél magukról. Leszed minden díszt az asszonyról, amit egykor rárakott. Kíméletlenül kimondja, hogy szerelme már rég nem volt igaz, és hogy a neki címzett Léda-zsoltárok már régóta csak kegyes csalásként szóltak hozzá.

A szakítást követően a költő előbb Dénes Zsófiának udvarolt, miután azonban a nő édesanyja elutasította házassági ajánlatát, a vele 1911 óta hűségesen levelező Boncza Bertához közeledett, akit később – múzsájaként – Csinszkának nevezett el.

Ady és Csinszka, a felesége

Ady Endre a 20. század egyik legnagyobb magyar költője volt, költészetének jelentőségéhez Petőfi után egészen József Attila feltűnéséig senki sem ért fel.

(Szerző: Buda Villő)

 


Hozzászólok