A balladai homályba vesző François Villon története

François Villon születési éve nem pontosan meghatározható. Vélhetőleg 1431-ben vagy 1432-ben látta meg a napvilágot, Párizsban. A bizonytalanság oka, hogy a 15. század ezen szakaszában naptárreform történt.

Villon születési neve François de Montcorbier. A Villon nevet egy őt támogató, nevelő és iskoláztató kanonok (vagy más források szerint apát) után vette fel, akire édesanyja bízta rá.

Villon életével kapcsolatban kevés hiteles adat maradt ránk. Az űrt általában műveivel szokták kitölteni, mivel feltehetőleg Villont, mint annyi költőt, a saját élete ihletett meg. Az is valószínű, hogy éppen emiatt a vele történteket hol elbagatellizálta, hol felnagyította, attól függően, hogy mi volt számára anyagilag a legjövedelmezőbb.

Villon életét sok legenda övezi, több tucat anekdota kelt szárnyra vele kapcsolatban. A sejtelmességet erősíti még az is, hogy Villon életének befejezése ismeretlen az utókor számára. 1463-ban, 31 vagy 32 éves korában Villon egyszerűen eltűnt, így halálát ekkorra datálják a szakértők.

Természetesen az eltűnés nem jelenti, hogy meg is halt, mindössze ettől az évtől követhetetlen, hogyan is élt tovább. A nyomok elvesztek, pedig sokszor, sokan próbálták felderíteni, hogyan is zajlott 1463 után a reneszánsz kor egyik legismertebb és legnépszerűbb francia írójának sorsa.

Villon élete kétség kívül kalandokkal teli, ám ha kevésbé romantikusan akarunk fogalmazni, tulajdonképpen bűnöző volt. Életében mindennaposak voltak a verekedések, az italozás, a lopások, sőt még gyilkossági ügybe is keveredett…

Következzen 3 + 1 hajmeresztő történet François Villonról.

1. François Villon és Philippe Sermoise atya

1455-ben François Villon egy kocsmai verekedésbe keveredett, ahol halálos sebet ejtett egy papon, Philippe Sermoise-n. Az atya, bármennyire is furcsán hangzik ez ma, feltehetőleg vetélytársa lehetett egy szerelmi ügyben. A Philippe által száján megsebesített Villonnak menekülnie kellett Párizsból, hiszen az egyházi személy ellen elkövetett erőszakot valószínűleg akasztófával jutalmazták volna. Egy ével később, 1456-ban feloldozó levelet kapott, ugyanis az atya halálos ágyán megbocsátott neki, valamint figyelembe vették azt is, hogy korábban nem voltak kihágásai. Visszatérhetett Párizsba. Viszont nem tarott hosszan a bűnbocsánat utáni megtisztulás…

2. François Villon és a Kagylósok

Párizsba való visszatérése után pár hónappal, karácsony éjjel, ismét bajba keveredett. Már korábban kapcsolatba került a veszedelmes rablóbandával, a Kagylósokkal (franciául: Coquillard-ok), akikkel együtt ezen a bizonyos estén betörtek a párizsi Navarre Kollégiumba. Villonnak újra menekülnie kellett. Helyzetét nehezítette, hogy egyik cinkostársát, Guy Tabarie-t elfogták és megkínozták. Tabarie mindent bevallott, részletesen beszámolva Villon rablásban betöltött szerepéről. Azzal is vádolta a költőt, hogy egyházi tisztséget betöltő nagybátyját is meg akarta lopni. Villon uta Angers-be vezetett, azonban nem bizonyos, hogy meg is érkezett.

1461-ben ismeretlen okokból börtönbe zárták, ám pártfogóinak köszönhetően néhány hónap elteltével kiszabadult, és visszatérhetett Párizsba.

3. François Villon és a halálos ítélet

 Ám a visszatérés most sem alakult fényesen, Villon újra verekedésbe keveredett. Egyes források szerint két verekedőt akart szétválasztani, ám a hatóságok nem békítőnek, hanem a konfliktus okozójának látták, és letartóztatták. Ekkor lett elszámoltatva a kollégium kirablása miatt is, újra börtönbe került. Elbocsátották írnoki állásából, és akasztófa általi halálra ítélték.

Villon fellebbezett a büntetés ellen, és amíg a börtönben várta az újabb ítéletet, megírta egyik, talán leghíresebb négysoros versét. Vannak azonban, akik a vers szabados hangvétele, és hangulata miatt arra következtetnek, hogy Villon később, nem a halálra várva írta ezt a verset.

Íme a mű Illyés Gyula fordításában:

A felakasztásra váró Villon négy sora

Francia vagyok, csak ez kellett,

Párizs szült (Ponthoise mellett);

Rőf kötél súgja majd fejemnek,

Hogy mi a súlya a fenekemnek.

És csak érdekesség gyanánt, ugyanez a vers Faludy György fordításában:

Négysoros vers, melyet Villon halálítélete szélére írt

Francia vagyok Párizs városából,

mely lábam alatt a piszkos mélybe vész,

s most méterhosszan lógok egy nyárfaágról,

és nyakamon érzem, hogy seggem míly nehéz.

A két fordítás közötti különbségekből jól látszik, hogy Faludy sokkal nyersebben, trágárabban fordította Villon négy sorát, de erre hamarosan visszatérünk.

Villon ugyanekkor írta gyásziratát, Epitaphium (sírfelirat, síremlék, halotti beszéd) címmel, ami már jóval komolyabb hangvételű. Faludy György a címet Haláltánc balladának fordította. Következzen ebből is egy kis részlet:

"Görnyedt testünknek nincsen ára,

s úgy halunk meg, mnt a barom.

Kaszás testvér! Sovány a földünk!

könyörgöm: egyet tégy nekem:

ha elviszel, szórd szét trágyának

testemet kinn a réteken!"

Ő rábólintott s vitte lassan,

s úgy szórta, szórta, szórta szét,

mint magvető keze a búzát,

vagy pipacsot az őszi szél.

- A földbe térünk mindahányan,

s az évek szállnak, mint a percek,

véred kiontott harmatával

irgalmazz nékünk, Jézus Herceg!

Villonnak azonban ismét szerencséje volt. Fellebbezését elbírálták, büntetését, az akasztófa általi halált pedig 10 év száműzetésre módosították.

Az ítélet 1463. január 5-én született, a várost 8-án kellett lehagynia. Ekkor veszett örökre nyoma François Villonnak…

+ 1 François Villon és Faludy György

Lezárásként pedig egy kis érdekesség Faludy Györgyről.

Villon verseit sokan fordították, ám Faludy György (Kossuth-díjas író, költő, műfordító) fordításai váltak, méltán, a legnépszerűbbé.

Ám talán a fordítás nem is a leghelyesebb kifejezés. Faludy átköltötte Villon verseit. Az így keletkezett verseket egybefoglaló kötete 1937-ben jelent meg.

A versek népszerűségének második virágkora az 1970-es, 1980-as évekre tehető. Ennek oka, többek között az is, hogy Faludyt nem kímélte a kommunizmus. 1949-ben (vagy más források szerint 1950-ben) Kistarcsára internálták, majd a recski kényszermunka táborba zárták. Megjárta az ÁVH (Államvédelmi Hatóság) börtöneit is. Sokak fejében összekapcsolódott a hányatott sorsú Villon és a rendszer ellen küzdő Faludy képe. Sőt! Talán kijelenthető, hogy versei új értelmet, új színezetet nyertek a kommunizmus elnyomásában élő fiatalok számára. A lázadást, a zabolátlanságot, a kitörni vágyást jelenthette számukra…

(Szerző: Héber Blanka)