Ki is volt valójában Wass Albert?


Wass Albert a magyar irodalmi kánon egyik talán a legvitatottabb szerzője. A személyével kapcsolatos vádak, miszerint a fasiszta vezetéssel kollaborált, náci volt, évről évre előkerülnek. Az irodalmi, kulturális és általános közbeszéd részét képzi az állandó vita, hogy vajon helye lehet-e az irodalomban, ha antiszemita volt? Karakterét ellenmondások övezik, van, aki védi, és van, aki folyamatosan támadja. Ráragasztották már rá az írófejedelem, de a pocsék, amatőr író címkéjét is. Vannak, akik kizárólag erdélyi arisztokrataként, vitathatatlan nemesként, grófként tartják számon, mások számára azonban hazaáruló emigráns. De ki is valójában Wass Albert?

Gróf szentegyedi és cegei Wass Albert 1908-ban született, a Kolozsvár melletti Válaszúton, Erdélyben. Családfája az Árpád korig vezethető vissza, ezáltal Erdély egyik legrégibb nemesi családjának sarja. A grófi címet Mária Terézia adományozta őseinek 1744-ben.

Kolozsvárott, a Farkas utcai Református Kollégiumban, 1926-ban érettségizett. Felsőfokú tanulmányait Debrecenben, a Gazdasági Akadémián végezte. Itt gazdászdiplomát szerzett. Erdélybe 1932-ben tért vissza, apja megbetegedett, de családi ügyekre egy ideig még nem volt ideje. A román hadseregben töltötte épp a kötelező sorkatonaságot.

Ifjú Wass Albert

1935-ben megházasodott, unokatestvérét vette el. Erről önéletrajzában így ír:

„Családi nyomásra 1935-ben feleségül vettem unokahúgomat, a hamburgi Siemers Évát. Így sikerült csak megóvnunk a családi birtokot a csődbejutástól.”

Ugyanebben az évben jelent meg Farkasverem címmel első regénye, amiért elnyerte a Baumgarten-díjat. Valamint ekkor választották a Kisfaludy Társaság és a Magyar Királyi Akadémia irodalmi tagozatának tagjává.

1936-ban elveszítette nagyapját. Az idősebb Wass halála után átvette annak egyházi tisztségét: az erdélyi református egyházkerületben lett főgondnok.

Mindeközben már íróként is tevékenykedett. 1940-ben az kolozsvári Ellenzék című lap főszerkesztője lett.

A háborúban először tartalék tiszthelyettesként működött, majd egy hosszabb kiképzés után zászlós rangot kapott.

Wass Albert katonaként

Szintén a negyvenes évekre tehető az esemény, amely miatt Wass Albertet háborús bűnösnek kiáltották ki: a vád szerint a magyar honvédek, az ő felbujtására, kivégeztek két román férfit, és két magyar zsidó lányt. Emiatt alakult ki később az a nézőpont, hogy zsidóellenes tevékenységeket folytatott.

De mi is történt valójában?

Wass Albert önéletrajz írása szerint az egész valahogy így kezdődött:

„Az új határ Románia és Magyarország között, melyet Bécsben rajzoltak meg, pontosan Vasasszentgotthárdtól délre, az otthonunktól körülbelül egy mérföldnyire húzódott, kettészelve a birtokunkban lévő erdőséget.
1940. szeptember 10.-én a falunkon keresztül visszavonuló román csapatok kifosztották a házunkat, elvitték a marháinkat, lovainkat, disznóinkat, lelőtték az egyik csordapásztort és megsebesítették a másikat. Szeptember 11-én, délután a magyar csapatok megérkeztek és elfoglalták az új határt. Mivel a mi házunk volt az egyetlen nagy ház a környéken, négy vendégszobánkat ideiglenesen lefoglalták főhadiszállásnak...„

Ezután Wass Albert egyéb teendői és kötelezettségei miatt elutazott, több hétig nem tartózkodott otthon, majd kisfia betegségének hírére tért haza. A gyermek sajnos elhunyt, a temetés után feleségével pedig újra elutaztak. Távolléte alatt a magyar honvédség letartóztatott hat személyt, négy románt és két fiatal magyar zsidó lányt. A visszaemlékezések és utólagos rekonstrukciók alapján négy fogoly szökni próbált, őket Cege határában lelőtték. Hogyan keveredett ebbe mégis bele Wass Albert neve? A válasz viszonylag egyszerű. Az ügyet évekkel később elkezdték kivizsgálni, tanúkat hallgattak meg, akik valóban emlegettek egy bizonyos groful Wass-t (Gróf Wass), aki felbujthatta a honvédeket. Azonban a hatóságok nem tudták eldöntetni, hogy az idősebb vagy a fiatalabb gróf lehetett a felbujtó, így nemes egyszerűséggel mindkettőt hadbíróság elé állították. Későbbi visszaemlékezésekből azonban kiderül, hogy csak Wass Endrét látták az esemény előtt / után, Albertről nem tesznek említést.

A vád szerint mind a ketten háborús bűnösök. A vonatkozó szakirodalmak azonban ennek a létjogosultságát is vitatják, ugyanis 1940-ben Magyarország, és Románia nem álltak háborúban egymással. Mind a két ország a németek szövetségese volt. Emiatt a „háborús bűnös” vád nem áll biztos talpakon.

A vád ennek ellenére már ekkor gyökeret vert, és ezt a későbbiekben kiirthatatlannak bizonyult: Wass Albert felbujtotta a magyar honvédeket, hogy zsidókat és románokat mészároljanak le.

Wass végül 1944-ben választotta az emigrációt, nem akarta megvárni, hogy Észak-Erdély újra román kézbe kerüljön. Eleinte Németországban, Bleichbachban, később pedig Hamburgban éltek. Amerikában 1951-ben telepedett le végleg családjával.

A letelepedés után, 1952-ben az év elején beadta a válópert, a válást tavaszra ki is mondták. Még ebben az évben újraházasodott. Második feleségével, a skót származású Elisabeth McClain-nal, 35 évig életek együtt, a nő haláláig.

Az amerikai állampolgárságot 1957-ben kapta meg.

Nyugdíjaztatásáig, 12 éven keresztül a Floridai Egyetem nyelvi tanszékén volt tanár.

A vád, hogy háborús bűnös, gyilkosságra bujtott fel, és az e körüli eljárások még a hetvenes években is tartottak. A román hatóságok többször is kérték Wass Albert kiadatását. Az USA Igazságvédelmi Minisztériuma azonban az ügy kivizsgálása után úgy döntött, a vádak nem elég megalapozottak. Ugyanez történt akkor is, amikor a Wiesenthal-alapítvány tett feljelentést ellene, mivel azok között, akiknek kivégzésére állítólag parancsot adott, kettő zsidó volt (a két fiatal lány). Az USA az ügy újabb, alapos vizsgálata után azonban újfent ejtette a vádakat.

Egész hátralévő életében küzdött az erdélyi magyarság ügyéért. A hetvenes években a Magyar Kongresszus létrehozta az Erdélyi Világszövetséget. Két társelnököt választottak Wass Albertet és Zolcsák Istvánt. Munkásságuk felbecsülhetetlen volt. Erdély ügyét volt céljuk megismertetni a világgal. Wassnak különösen szívügye volt ez, önéletrajz írásában, harminc évvel később is kitörölhetetlen emlékként ír a háború alatti román pusztításról:

„Amit ott láttam, sohasem tudom elfelejteni: halálra erőszakolt magyar lányokat, egészen kicsiket, hároméveseket is, megcsonkított, lefejezett magyar férfiakat és nőket. Az a gonosz vérengzés, amelyet a románok és oroszok a magyar civil lakosság ellen elkövettek, mindent felülmúlt, amiről valaha is hallottam.”

Mindezek ellenére vitathatatlan, hogy több írásában is igen erősen antiszemita gondolatokat fogalmaz meg. Ilyen művek a Jönnek, az Elvész a nyom.

Utóbbi művében a zsidó karaktert folyamatosan gusztustalan állatokhoz hasonlítva jellemzi. Valamint a leírások tele vannak egyéb sztereotip jelzőkkel is:

„Beszélt, beszélt. Kapkodva, lázasan és apró disznószemei csillogtak közben a diadaltól és egészen mást mondtak, mint a szája. Azt mondták: ide nézz, te gőgös semmiházi, te kitenyésztett emberpéldány, te, aki iskola óta mindig csak megaláztál, lenéztél, ide nézz! Az asszony, akit neked nem sikerült megkaparintani, itt ül mellettem! Az enyém! Én szereztem meg magamnak, én, a lenézett, a sün, a zsidó! Megszereztem a csókját, az ölelését, a testét, mindazt, ami neked nem sikerült! Nem félek tőled többé! Nem vagy már legyőzhetetlen!”

Ezen túl a jellemzésekhez tartozik még a pénzéhség, és a világ behálózásának szándéka is:

„Hozzájuk kopott kabátos, nagy táskás, izzadtságszagú emberek jártak, akik halkan és fontoskodva pusmogtak apával valahol egy sarokban, néha egészen öreg emberek, toprongyosak, penész színűek, akiknek szőrös fekete kalapjuk, vörös szakálluk és tincsben alácsüngő pajeszük volt és minden, amiről beszélni tudtak, üzlet volt csak és pénz.”

„Gottfried kétféle vallásban nőtt fel. Hivatalosan katolikusnak keresztelték, így szerepeit az iskolában is, vagyis abban a „nem közülünk való” világban. A másik, belső világban pedig egy titkot igyekeztek reá bízni: Júda sötét titkát, aki megöli azokat, akik elhagyják őt.”

Kiemelkedően zsidóellenes még a Patkányok honfoglalása; tanulságos mese fiatal magyaroknak. Ebben a zsidókat patkányokhoz hasonlítja. A mű tulajdonképpen egy tanmese, amiben a magyarok az emberek, a patkányok pedig a zsidók, akik élősködnek az emberen, és fellázadnak ellenük:

„S egy éjszaka, amikor aludt, rárohantak az emberre, összeharapták, kikergették a házból, messzire elüldözték, s aztán büszkén kihirdették a kertnek, a fáknak, az állatoknak és a madaraknak még a virágoknak is -, hogy a ház ezentúl nem emberország többé, hanem patkányország, jog és törvény szerint. S azzal uralkodni kezdtek patkánymódra. Mindent felfaltak, ami ehető volt, és mindent megrágtak, ami nem volt ehető, de szemük elé került. Kiürült rendre a pince, a kamara és a gabonás. Elköltöztek a madarak, elpusztultak a virágok, a ház fala omlani kezdett és megfeketedett, fák és virágok illatát bűz váltotta föl.”

A mű végén a patkányok, miután mindent felfalnak, egymás ellen fordulnak, majd elhagyják a házat. Az ember visszatér, és rendbe tesz mindent, de patkányok újra felbukkannak. A történet vége egy költői kérdés: mit is kellene tennie az embernek a patkánnyal?

Írásos bizonyítékok vannak arra is, hogy egyetlen befejezett drámáját (Tavaszi szél) 1944-ben a Nemzeti Színház mutatta volna be. A színház ekkor a fasiszta vezetés kezében volt. Ráadásul a darab propaganda mű, sok antiszemita kirohanással.

Az is tagadhatatlan, hogy az emigrációban is olyan lapokban publikált, amik erősen hungaristák voltak. Ilyen újság volt például a Hídfő, amiben többek között Fiala Ferenc is írt, aki korábban a Szálasi-kormány sajtófőnöke volt.

Ennek ellenére Wass Albert nem volt tagja a nyilaskeresztes pártnak, nem adott ki Hitlert dicsőítő közleményt, mégis kijelenthető, hogy sem itthon, sem az emigrációban nem viszolygott attól, hogy a fasiszta vezetés színházában, vagy hungarista közegben jelentesse meg műveit. Tehát a civil életben nem jellemzően, vagy nem igen voltak antiszemita tettei / megnyilvánulásai, a fent említett művekben írt kifejezetten zsidóellenesen.

De miért is ilyen megosztó itthon, Magyarországon Wass Albert?

Írók, költők esetében mindig felmerülnek morális kérdések. Példának állítható-e az adott szerző? Megfelelő, fiatalok számára mintának mutatható életet élt-e egy bizonyos író? Szétválasztható-e az ember és a művész? Az alkotó és az alkotás? Helye lehet-e a kánonban valakinek, aki szifiliszes, alkoholista, drogfüggő, hűtlen, bántalmazó vagy jelen esetben, antiszemita volt?

Ezekre a kérdésekre nyilván nem adható egyértelmű és mindenki számára igaz válasz. Nem lehet olyan kijelentést tenni ez ügyben, amellyel mindenki egyetért majd, ami mellé száz százalékosan oda tud állni.

Azonban fontos, hogy a régmúlt eseményit ne feltétlenül, vagy ne csak a saját nézőpontunkból, és szemszögünkből értelmezzük. Hiszen ami ötven, hatvan éve elképzelhetetlen volt, akár kulturálisan, vallásilag vagy a közéletben, arra ma már a szemöldökünket sem húzzuk fel. Legyen szó öltözködésről, szexualitásról, tetoválásról, családi életről, alkohol fogyasztásról, identitásról. És ezzel párhuzamba állítva, ami régen, még harminc, negyven éve is teljesen átlagos, köznapi és elfogadott volt, ma felfoghatatlan, érthetetlen és elképzelhetetlen. Gondoljunk csak az afroamerikaiak helyzetére, a másság elfogadására, a nők jogaira, a kiskorúak védelmére, a tanári szerepkörre, vagy akár a divatra.

De ha csak a saját életünket vizsgáljuk meg, ugyanezt látjuk. Kevés olyan ember van, aki nem szörnyülködik egy-egy régi képet visszanézve: „Hogy voltam képes így kinézni?” Vagy nem nevet saját régebbi gondolatain, nem tart érthetetlennek dolgokat, amik egykor igen fontosak voltak.

Talán érdemes ezt a kérdéskört is ebből a nézőpontból megvizsgálni.

Wass Albert a rendszerváltozás előtt nem igazán volt ismert itthon. Amikor azonban berobbant a magyar köztudatba, a könyvtárakba fel kellett iratkozni a műveire, olyan olvasottak voltak. Mindenki el akarta olvasni, ki azért, hogy bizonyítékokat találjon antiszemitizmusára, ki azért, hogy megcáfolhassa magában ezeket a vádakat. Sokak állást akartak foglalni, meg akarták tudni, hogy szeretni kell e Wass Albertet, vagy gyűlölni. Talán nem kellene egyiket sem. Kritikai gondolkodással, értő és értelmező olvasással kellene hozzáállni. Nem szabadna sem karóba húzni, feláldozni az antiszemitizmus vérpadján, de felmenteni sem szabad minden vád alól, és szentté kiáltani.

Wass Albert egy, a kommunisták és a fasiszták által kisemmizett erdélyi nemes volt, aki a kommunizmus tombolása közben próbált meg magyar maradni. Nem mindig jól tette ezt. Nem mindig vélekedett helyesen, nem mindig úgy írt, ahogyan kellett volna. És biztosan nem mindig helyesen és méltóan írt embertársairól.

De ha mélyen magunkba nézünk, melyikünk cselekszik, gondolkodik, ír, közöl mindig helyesen, úgy, hogy azzal senkit és semmit nem bánt meg?

 

(Szerző: Héber Blanka)

 


Hozzászólok