Játékosság Kosztolányi Dezső műveiben

A virtuozitás, a nyelvi megalkotottság, a játékosság és a pátosz az, ami végigkíséri Kosztolányi Dezső teljes irodalmi munkásságát. Ezek képzik törzsét műveinek.

Érdekesség, hogy Ady Endre, akit már életében is a legnagyobbak egyikének tartottak, és Kosztlányi jól ismerték egymást, de komoly ellentétek húzódtak közöttük. Máshogyan gondolkodtak a költészetről, és Kosztolányit, saját bevallása szerint, irritálta „Ady felnagyított önmítosza”. Ennek ellenére munkásságukban van rokonság: a költészetet mind a ketten transzcendens összefüggésben értelmezik. Ady a modern látnok költő szerepet tartja előnyösnek, miszerint a költő, mint kiválasztott médium, a nyelven át jut el a befogadókhoz. Kosztolányi, ezzel szemben, az Ady-féle felfogástól mereven elzárkózik, sőt kifejezett kigúnyolja a látnoki szerepet:

A gúnyolódáson túl azonban ebben a műben felfedezhető a nyelvi játék: ”…nem zagyva keletnek elmebetegje”. Kosztolányi sorzáró szóválasztása elgondolkodtató. Vitathatatlan, hogy költői nyelve sokszínű, szókincse hatalmas. Miért választja mégis az elmebetegje szót, ami kifejezetten kilóg a sorból, mekegősen hangzik, hangosan olvasva pedig nehezen kimondható? A válasz nem lehet más: játszik. Játszik a nyelvvel, játszik a rímekkel. Ezzel a szóval is az a célja, hogy ráerősítsen a gúnyra, még jobban megmutassa, hangsúlyozza, hogy milyen a műben leírt császár. 

Azonban műveiben nem csak nyelvi játékosság fedezhető fel. A Szegény kisgyermek panaszai című kötetében például egyfajta írói szerepjátéknak lehetünk tanúi. Kosztolányi arra tesz kísérletet a kötetben, hogy a felnőtt és gyerek közötti távolságot megszűntesse. Emellett az egész kötetet jellemzi, hogy gyermekorri énjét próbálja megidézni, abban a reményben, hogy talál még kapcsolatot egykori önmagával. A kötet verseiben, ezen túl, még gyakran felfedezhető gyermeknyelvi intonáció is.  

Amiben mindez egyben felfedezhető, az az Esti Kornél éneke című verse. Ebben a műben igen gazdag a rímjáték. Az egész versen végighúzódik a játék és szeszélyesség. Nagyon sok kecske rím, önrím található benne:

 A szövegalkotás egésze egyfajta szertelen játékosságot áraszt magából. Talán leginkább egy rímes fél szabad versnek mondható. Ami szintén a játékosságot támasztja alá, az a paradoxon használat:

Ezek a nyelvi játékok, és a már-már linknek mondható rímtechnikák túlmentek azon a nyelvi normán, amit a korabeli kánon még értelmezni tudott. Kosztolányi tisztában volt ezzel, szándékosan provokálta, költőtársait, és az olvasókat.

Azonban van egy másik komoly célja is: Kosztolányinál a játékosság a végességre adott reflexió. A játékosság révén akarja elérni az elmúlás alóli felszabadulást.

Mindenképpen meg kell említeni ebben a témakörben még a Mostan színes tintákról álmodom című verset is. A verset sokan Kosztolányi ars poeticájának tartják, amiben megfogalmazta, hogy az tenné őt a legboldogabbá, ha egész életében csak írhatna. A színek megjelenése sem véletlen, Kosztolányira hatással volt az impresszionizmus. A költőből itt is előbújik a gyermeki énje, hiszen gyermeki mohósággal „kapkod” a színek között, nem tud választani, mindet akarja egyszerre, mindegyikkel írni akar valamit, valakinek.