Ördög hozta, vagy Angyal hozta? - Márai Sándor


Márai Sándor életútját kalandok sokasága övezte. Ehhez hozzájárult a korszak, amiben született, befolyásolta a magyarországi helyzet gyors változása, amikor fiatal volt. Majd megkoronázta az emigráció, amikor végleg elhagyta Magyarországot.

Márai Sándor 1900-ban született Kassán, és problémás, öntudatos gyermekké cseperedett. Tehetsége az íráshoz hamar megmutatkozott, ám sokáig csak álnéven publikálhatott, szülei úgy gondolták, szégyent hozhat a családra.

Hat és kilenc évesen még otthon tanult, házi tanító járt hozzá, de a későbbiekben is gyakran váltott iskolát. Ennek rossz magaviselete volt az oka, az is előfordult, hogy megszökött otthonról. A szülei ekkor úgy gondolták, csak a vallásos iskola segíthet, Budára küldték egy katolikus gimnáziumba. Azonban a szigorú szabályok nem hozták meg a várt hatást, egy év múlva innen is eltanácsolták. Szülei ekkor Kassán íratták be iskolába, de a fiatal Márait innen is elküldték, ugyanis tanárai és szülei minden tiltása ellenére, álnéven benevezett egy novellaíró pályázatra. Talán még titokban is tudta volna tartani, ha meg nem nyeri a pályázatot…

Egy anekdota szerint, amikor a hazugság, és a győzelem miatt újra eltanácsolták, ezt mondta tanárának, az egész osztály előtt:

Fognak maguk még rólam tanítani a magyar irodalomban

Milyen igaza lett!

Márai szerelmi élete sem volt izgalmaktól mentes. 20 éves volt, amikor Berlinben egy teaszalonban először találkozott a gyönyörű zsidó lánnyal, Matzner Ilonával (Lola). A lány szintén kassai volt, ahogyan a költő, de korábban nem ismerték egymást. Talán a sors rendelte így, hogy az otthonuktól távol találják meg egymást. Mind a ketten érezték, hogy találkozásukból nem futó kaland lesz. Ilona szülei ellenezték a fiatalok szerelmét és a házasság tervét is. Lányukat hazarendelték Kassára, Márai pedig visszatért Budapestre. 

Azonban kettejük története itt nem ér véget. Márai 1923-ban egyszerűen megszöktette kedvesét, és minden tiltás ellenére polgári házasságot kötöttek, ahol rajtuk kívül csak két tanú volt jelen.

Márai erről később így írt:

„Mi voltunk az első hippik, nem tartottunk esküvőt.”

Ennek ellenére házasságuk és szerelmük Lola haláláig, 66 éven át tartott.

1944-ben már tombolt az antiszemitizmus Magyarországon. Lola édesapját elhurcolták a kassai gettóból, a házaspár Leányfalun volt kénytelen bujkálni a nyilasok elől. Itt ismertek meg egy árva kisfiút, Jancsit. Márai eldöntötte, hogy nem maradnak a kommunistává váló országban. Elintézte, hogy örökbe fogadhassák Jancsit, majd Lolával, hárman, örökre elhagyták Magyarországot.

Amikor 1956-ban Magyarországon kitört a forradalom, Márai nagy reményeket fűzött a szabadsághoz. Repülőjegyet vásárolt, hogy hazautazzon. November 6-án ült repülőre, de amikor másnap leszállt Münchenben, már késő volt. A szabadságharcot vérbe fojtották az oroszok. Márai nagyon csalódott volt, hogy a nyugati hatalmak nem segítettek Magyarországon.

Nem is tért rögtön vissza Amerikába. Előbb Olaszországba utazott, meglátogatta XII. Pius pápát, segítséget kért Magyarországnak. Kérése nem talált megértő fülekre, nem ért el eredményt.

Ezután hazautazott Amerikába. A keserű és fájó tapasztalatok után itt írta meg 1956-ban a Mennyből az angyalt.

„Mondd el, mert ez világ csodája:
Egy szegény nép karácsonyfája
A Csendes Éjben égni kezdett –
És sokan vetnek most keresztet.
Földrészek népe nézi, nézi,
Egyik érti, másik nem érti.
Fejük csóválják, sok ez, soknak.
Imádkoznak vagy iszonyodnak,
Mert más lóg a fán, nem cukorkák:
Népek Krisztusa, Magyarország.”

Később, a kommunizmus alatt, nem engedte, hogy verseit Magyarországon kiadják, és többé nem is tért haza.

Azonban mégis hiányzott neki szülőföldje. Útlevelében megőrzött egy gesztenyefa levelet, ami egykori, magyarországi otthona előtti fasorból származott.

Életének utolsó szakaszát tragédiák övezték. Elveszítette két idősebb testvérét, majd feleségét, Lolát is. Nem sokkal később öccse is elhunyt, majd örökbefogadott fiát, Jancsit vitte el egy váratlan agyvérzés.

Márai ezt már nem tudta feldolgozni. Testvérei, és Lola halála után már eljátszott a gondolattal, hogy véget vet az életének. Pisztolyt vásárolt. Mindenkit elveszített, egyedül állt a világban. Érzéseiről így írt naplójában:

„Várom a behívót, nem sürgetem, de nem is halogatom. Itt az ideje.”

A bejegyzés után pár nappal önkezűleg vetett véget az életének. Hamvait, kérésére, a Csendes-óceánba szórták, ahogyan korábban ő szórta Loláét…

89 évet élt.

Halála után nemzetközileg is hatalmas népszerűségre tett szert. Először Franciaországban, majd Olaszországban kezdték el kiadni műveit. Ezután német, spanyol, portugál, angol nyelvterületen jelentek meg hatalmas sikerrel írásai. A kétezres években, Németországban milliós példányszámban adták el könyveit.

A rendszerváltozás után természetesen itthon is elkezdték kiadni a teljes életművet, ami hamar az irodalmi kánon szerves részévé váltak. Méltán.

„A haza nemcsak föld és hegy, halott
hősök, anyanyelv, őseink csontjai a temetőkben, kenyér és táj, nem. A haza te vagy,
szőröstül-bőröstül, testi és lelki mivoltodban; ő szült, ő temet el, őt éled és fejezed ki,
mind a nyomorult, nagyszerű, lángoló és unalmas pillanatokban, melyek összessége
életed alkotja. S életed a haza életének egy pillanata is.”
 (Füves könyv, részlet)
(Szerző: Héber Blanka)

Hozzászólok