Öt érdekesség Tandori Dezsőről
1. Tandori Dezső közel nyolcéves kora óta írt. Művészi pályafutása prózai alkotásokkal indult; az írói vágyat egy játszótársa ébresztette fel benne, akivel rendszeresen gombfocizott, és aki maga is novellákat írt. Később áttért a versekre – első verseskötete 1968-ban jelent meg Töredék Hamletnek címmel. Sokan a magyar irodalmi élet megújulásának egyik legeredetibb és legnagyobb hatású képviselőjeként tartják számon.
„Ki szedi össze váltott lovait,
ha elhulltak, ki veszi a nyakába?
ki teszi meg mégegyszer az utat
értük, visszafelé, hiába?”
(Részlet: Hommage c. vers, in Töredék Hamletnek)
2. A budapesti Petőfi Sándor Gimnázium tanulója volt, ahol Nemes Nagy Ágnes diákjaként tanult. Hamar bekerült az költőnő baráti-írói körébe: itt ismerte meg többek között Ottlik Gézát, Mészöly Miklóst és Mándy Ivánt is, akik nagy hatással voltak írói pályakezdésére.
3. Később is írt prózát: Nat Roid álnéven – amelyet saját nevének anagrammájából alkotott meg – krimiket (Nem szeretném, ha fáznál; Túl jól fest holtan; Vér és virághab stb.), Hc. G. S. Solenard néven pedig fantasztikus regényt (A Stevenson biozmagória) publikált.
4. A hetvenes évek vége felé visszavonult a nyilvános irodalmi élettől – bár továbbra is publikált, ettől kezdve remete életet élt. Hétköznapjaiban nagy szerepet töltöttek be madarai, verebei, akikkel együtt élt és akikről gondoskodott.
„Az Alíz nevű madaram ugye boldog, hogyha bedugom a kezem a kalitkába – ő sánta – 12 éve ül a kezembe, fészkelődik, onnan kajál. Egész nap le se menne. Hát Szpéró is fölébredt, mi is: fölébredtünk, átrepült hozzám zúgva a másik szobába az ágyunkhoz ugye, és ott ült köztünk, feleségem, meg énköztem az ágyon. Nem akart kiengedni minket a szobából, nem akart elengedni, úgy, mint egy kutya.”
5. Képzőművészként is alkotott. Kezdetben főként ideogrammákat, képverseket rajzolt, később önálló grafikái is megjelentek.
+1: Megfogadta, hogy kétezer napig nem iszik. 1993. március 16-án, Párizsban tette a fogadalmat, amikor egy üveg Beaujolais mellett ült a Canal Saint-Martin partján. Akkor, ott egyszer csak úgy érezte, túl sok volt már az ivásból. Este még megpróbálta meginni az üveg bort, de ki kellett öntenie a mosdóba. Onnantól kezdve kisebb-nagyobb megszakításokkal, de nem ivott többé.
(Szerző: Buda Villő)