Paul Verlaine és Arthur Rimbaud

Egy viharos szerelem története

Paul Verlaine 1844-ben született, polgári családban. Édesanyjának három abortusza volt Paul születése előtt. A szülők így sokat vártak a gyermek Verlaine-től, aminek nehezen felelt meg. Gyermekkora nem volt érzelmi traumáktól mentes, szülei a három meg nem született testvér embrióit üvegekben, a családi ház szalonjában tartották, egészen addig, míg Verlaine egyszer egy dührohama közben össze nem törte azokat.

Ennek ellenére jómódban nevelkedett, jogot kezdett tanulni, de érdeklődése hamar az irodalom felé fordult.

22 éves korában jelent meg első verseskötete: a Szaturnuszi költemények.

1870-ben, 26 éves korában, sok év jegyesség után, feleségül vette Mathilde Mauthét, akihez A jó ének verseit írta, házasságuk első évében. Az asszony hamarosan állapotos lett, de gondtalan boldogságuk alig egy évig tartott…

Arthur Rimbaud 1854-ben született, Charleville-ben, Franciaország északi részén. Anyja kisbirtokosok ivadéka, apja gyalogoskapitány volt. Később az iskolát szülővárosába kezdte, szellemi érettsége kimagasló volt, magasan lehagyta korosztályát, emiatt az iskola engedélyezte, hogy egy osztályt kihagyva folytassa tanulmányait. 15 éves korában már elkápráztatta társait és tanárait latinul írt verseivel. 

Mindössze 16 éves volt, amikor 1870-ben kitör a francia-porosz háború, ekkor megszökött otthonról, Párizsba ment, de mivel nem volt vonatjegye, letartóztatták, egy kis ideig börtönben is volt, ahonnan hamar kiengedték. Ekkor Belgium felé indult, de édesanyja hazaparancsolta.

1871-ben újra Párizsba szökött, két hétig kóborolt éhezve, fázva a fővárosban, majd gyalog hazatért. Tavasszal megírta az Esti imádság című művét, amiben már erősen érezhető kialakuló egyházellenessége. Gúnyolódik Istenen, a papságon.

„De majd, bús álmaim lenyelve, megrogyott
szívvel, s leöntve már egy kisebbfajta hordót,
kertjébe megyek át a kocsmának, hogy ott
szelíden, mint az Úr, pisáljak egy nagyot,
a barna ég felé ivellőt, messzecsorgót...”
(Esti imádság, részlet)

Már egészen fiatalon is kicsapongó életet élt, egyes anekdoták szerint, 17 éves korára két gyermeke volt, és állítólag csaknem húszszoros édesapa volt, amikor elhunyt.

1871 nyarán, egy ismerőse elküldte néhány művét Paul Verlaine-nek, aki így válaszolt:

„Jöjjön, kedves nagy lélek, hívjuk, várjuk!”

Levelében egy vonatjegyet is küldött a fiatal költőnek.

Így indult Paul Verlaine és Arthur Rimbaud közös története.

A 17 éves Rimbaud ősszel érkezett Verlaine-hez Párizsba, korábbi kóborlásainak városába. Itt kezdetben Verlaine apósánál lakott, a költő és felesége társaságában, később pedig egy kis szobát béreltek neki.

A két férfi között, az évtizednyi korkülönbség ellenére, hamar kölcsönös és mély szimpátia alakult ki. Idejük nagyrészét együtt töltötték, kétes szórakozóhelyekre jártak, rosszarcú emberekkel barátkoztak. Ezeken a kicsapongó éjszakákon Verlaine próbálta barátját rászoktatni az abszintra, amit ő maga hígítatlanul ivott. Rimbaud azonban minden alkalommal rosszul lett a szesztől, bódulatra, kábaságra panaszkodott. Ezek az élmények később ihletők voltak az Évad a pokolban című műve megírásakor.

A két költő barátsága hamarosan még jobban elmélyült, szerelemmé alakult. Verlaine elhidegült feleségétől, újszülött kisfiával nem foglalkozott. Egyre többet ivott, és egy átmulatott éjszaka után súlyosan megverte feleségét. Nem ez volt az egyetlen alkalom. Volt, hogy késsel támadta meg, és olyan is előfordult, hogy megpróbálta felgyújtani a nő haját. Az asszony megrémülve a hatalmas változásoktól, amiken férje keresztül ment, elhagyta Verlaine-t, és magával vitte gyermeküket is.

Rimbaud ekkor úgy döntött elutazik, hogy megkönnyítse a házaspár kibékülését. Hazatért. De alig telt el pár hónap, Verlaine hívására, majd később sürgetésére visszatért Párizsba. Kapcsolatuk még az elfogadó párizsi művészvilágból is megbotránkozást váltott ki, ezért úgy döntöttek elutaznak. Először Belgiumba indultak, mert Rimbaud látni akarta a tengert, innen Londonba utaztak tovább. Ez az időszak mindkettőjük, de főleg Arthur számára igen inspiráló volt, sokat írtak. Európai útjaik majdnem két éven át tartottak.

De kapcsolatuk nem volt felhőtlen. Folyamatos heves viták, és szenvedélyes kibékülések között hánykódtak. Rimbaud úgy érezte, hogy nem tudja Verlaine igényeit kielégíteni, terhes számára a kapcsolat.  Szerette volna a barátság felé visszaterelni kettejük viszonyát, kevés sikerrel.

Verlaine maga is kétségek közt tipródott. 1873-ban otthagyta barátját az angol fővárosban, egy fillér nélkül, levelet írt feleségének, amiben bocsánatát kérte. Az asszony azonban nem válaszolt.

A magára hagyott Rimbaud ekkor még így írt a szerelmének:

„Gyere vissza, gyere vissza, drága barátom, egyetlen barátom, gyere vissza! Esküszöm, hogy megjavulok. Ha barátságtalan voltam hozzád, csak tréfa volt, csökönyösen hosszúra nyújtott tréfa, amit bánok, jobban, mint kimondható. Gyere vissza, elfelejtjük ezt az egészet! Nagy baj, hogy így beugrottál a tréfának. Már két napja egyfolytában sírok. Gyere vissza. Szedd össze a bátorságodat, drága barátom. Semmi sincs veszve. Csak meg kell tenned ugyanazt az utat visszafelé. Újra együtt élünk majd itt, bátran, türelmesen. Óh, könyörgök neked! Ez a te érdeked is. Gyere vissza, megtalálod itt minden holmidat. Remélem, most már tudod, hogy a veszekedésünkben nem volt egy szemernyi igazság sem. Szörnyű pillanat! De amikor intettem neked, hogy szállj ki a hajóból, miért nem jöttél? Két évig éltünk együtt, és meg kellett érnünk ezt az órát! Mihez kezdesz most? Ha nem akarsz ide visszajönni, akarod, hogy én menjek utánad?

(…)

RIMBAUD,

aki a tiéd, egész életére

Ha nem találkozhatom veled többé, beállok tengerésznek vagy katonának. (…)”

 

Verlaine kétségbeesve, a magánytól rettegve, újra Rimbaud felé fordult, ám a fiatal költő már nem kért szerelméből. Megelégelte a folyamatos szerelmi libikókát. Közölte a férfival, hogy kettejük útja végleg különválik, elhagyja őt.

Verlaine ezt nem tudta elfogadni, részegen pisztollyal fenyegetőzött, többször rálőtt szerelmére. A kézfején találta el Rimbaud-t, egy gellert kapott golyó pedig a falba fúródott. Arthur kitalált valami magyarázatot könnyebb sérülésére, és kórházi ellátásban részesült. Ám nem hagyta magát, továbbra is ragaszkodott hozzá, hogy elhagyja Verlaine-t. A férfi ekkora újra megfenyegette, Rimbaud pedig az utcára szaladva az ott lévő rendőröktől kért segítséget. Feljelentette egykori szerelmét.

Ezután Verlaine-t megalázó vizsgálatoknak vetették alá, homoszexualitása miatt, ami a korban szinte súlyosabb bűnnek számított, mint az, hogy rálőtt valakire. Az orvosok megállapították, hogy:

„Paul Verlaine aktív és passzív homoszexuális szokások nyomait viseli a testén.”

Két év börtönre és pénzbírságra ítélték. Verlaine megváltozott a börtön évek alatt, Isten felé fordult, vallási témájú verseket kezdett el írni. 1875-ben kiengedték.

Verlaine a szabadulása után újra felkereste Rimbaud-t, aki addigra már felhagyott az írással. Próbálta meggyőzni, hogy forduljon ő is Isten felé, mert akkor bűnbocsánatot nyerhet. A beszélgetés hamarosan vitává fajult, ami verekedésbe torkollott. Verlaine alulmaradt. Ekkor találkoztak utoljára.

Rimbaud ezután is kalandos életet élt, zsold fejében hat évre katonának állt a holland hadseregbe, azonban pár hónap után egy katonaszállítmánnyal hajóra szállt, és visszatért Párizsba. Megtanult németül, arabul, hindu nyelven, valamint oroszul is. Tovább utazott, nem tudott megállapodni. Járt Alexandriában, bejárta a skandináv országokat, gyalogosan átkelt az Alpokon, majd Ciprusra utazott. Egyiptomban is járt. Végül úgy gondolta, révbe ért, Etiópiában telepedett le.

Hazájába, Franciaországba, már nagybetegen tért vissza. Kezelésekre szorult. Rákos beteg lett, az egyik lábát amputálni is kellett. Végül ez a betegség oltotta ki életét. 37 évesen halt meg.

Verlaine mindössze öt évvel élte túl egykori szerelmét. Az alkoholizmus rabja maradt egész további életében, kiszakadva a polgári élet normái közül. Nyomorgott, ivott, különböző tudatmódosító szereket használt. Soha többé nem lelt társra. Magányosan, leépülve, egyedül halt meg, egy párizsi kurtizán lakásán.

 

 

Viharos kapcsolatukról Agnieszka Holland készített filmet 1995-ben, Teljes napfogyatkozás címmel. Ha valakit érdekel ez a nem mindennapi történet, és remek színészi alakításokat szeretne látni, ne hagyja ki!

https://www.imdb.com/title/tt0114702/

Valamint egy kis zene, ami inspirációt nyújtott a cikk megírása közben:

https://www.youtube.com/watch?v=VxjuF-l-_FY

 

(Szerző: Héber Blanka)

Hozzászólás